
Fotó: Antalfi József
Meghirdette a 2011-es évre a pályázati pénzalapokat a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány YouthBank csapata. Mint ismeretes, a csapat célösszege minden évben 1250 euró, melyet megdupláz a Román Fejlesztési Bank. Erre az összegre pályázhatnak március 8-ától a székelyudvarhelyi középiskolások.
2011. március 08., 13:112011. március 08., 13:11
2011. március 08., 13:532011. március 08., 13:53
Vári Anna Angyalka, Takács Juliánna és Kilyén Melánia
Vári Anna Angyalka youthbankár, a Tamási Áron Gimnázium diákja arról tájékoztatott, hogy idén 12 600 lej gyűlt össze. „Ezt hirdetjük meg, 1500 lejre lehet kérést letenni pályázatonként. Igazából a szükséges összeg már a tavalyi árverésen összegyűlt, a Karácsonyi Vásárból, a kuponfüzetből, a táncmaratonból, valamint a Pub\'s Nightból származik a pénz többi fele” – magyarázta Angyalka. A projektek lényege, hogy a helyi közösséget szolgálják, előnyös, ha minél több embert megszólítanak.
„Az elbírálásban a kreativitás és az újszerűség nagyon sokat fog számítani” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Kilyén Melánia, a youthbankárok koordinátora. Mint mondta, bármilyen tevékenységet szívesen támogatnak, de egy focibajnokság megszervezése nem igazán számít már újszerűnek – fűzte hozzá.
Takács Julianna – szintén a gimnázium diákja – elmagyarázta, a pályázati lehetőség legfontosabb feltétele, hogy udvarhelyi középiskolások legyenek a jelentkezők. „Legkevesebb háromfős csapatokba kell szerveződjenek a tanulók. Szükséges, hogy egy civil szervezet is segítsen a csapatoknak, amely lebonyolítja a pályázathoz szükséges ügyintézést (pl. számlák)” – mondja Takács.
Március 18-án éjfélig lehet benyújtani a pályázatokat, 28-án lesz az eredményhirdetés. Ezt egy interjú követi majd, a csapattagoknak kérdéseket tesznek fel kivitelezendő projektjükről. A finanszírozott pályázatokat április 4-e és június 1-je között kell lebonyolítaniuk a nyerteseknek. Hogy ne dobják egyből mély vízbe őket, a jelentkezőknek egy tréninget is fog tartani az SZKA, csapatépítés és management témában. A pályázati űrlapok letölthetők a közösségi alapítvány honlapjáról.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!