
Fotó: Kristó Róbert
Egyik napról a másikra, csendben szerelték le azt a Majláth Gusztáv Károly téri harmadik generációs információ-szolgáltatásként beharangozott automatát, amely két és fél évvel ezelőtt az országban is újdonságnak számított. A Központi Áruház sarkán elhelyezett berendezést az NWG Concept Kft. a folyamatos rongálások miatt volt kénytelen felszámolni.
2010. január 06., 15:352010. január 06., 15:35
2010. január 06., 16:092010. január 06., 16:09
Fotó: Kristó Róbert
\"Hasonló automatákat Brassóban, Predealon és Bukarestben is működtetünk, de mindenütt vigyáznak rájuk. Brassóban például a két év alatt egyetlen egyszer törték be a képernyőjét. – mondta megkeresésünkre Wolfgang Gassner Norbert, az NWG Concept kft. menedzsere. – Ezzel szemben Csíkszeredában hetente beverték a képernyőt.\"
Amint a vállalkozó elmondta, az érintőképernyős berendezést, amelyet 2009 nyarán szerelt le, leginkább a téren szórakozó fiatalok használták, elsősorban fotózásra, és e-mail-es fényképküldésre. Turisták ritkán vették igénybe az automatát, annak ellenére, hogy elhelyezésének eredeti célja olyan naprakész, többnyelvű, egyszerű és könnyen áttekinthető turisztikai információk szolgáltatása volt a szálláshelyekről, a vendéglátó egységekről, a látványosságokról, amelyek egy, a településre érkező turista számára hasznosak lehetnek. A csíkszeredai vállalkozó a turisztikai egységek részéről is érdektelenséget tapasztalt, miközben a naprakész információkkal szolgáló automata leginkább a turizmusban tevékenykedő vállalkozók érdekeit szolgálta volna.
A cég a tapasztalatok ellenére, nem mondott le arról, hogy továbbra is korszerű információ-szolgáltatást nyújtson: honlapján jelenleg is elérhetőek egy, a Központi Áruházból közvetítő webkamera, valamint egy gépkocsira felszerelt mobil-webkamera képei.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.