
Házszentelésre tartva. Archív
Fotó: Veres Nándor
Január 6-a az Úr megjelenésének (Epiphania Domini) napja, magyar nevén vízkereszt, korábbi megnevezése szerint Szentkereszt, a római katolikus egyházban főünnep. Vízkereszt a karácsonyi tizenkét napos ünneplés, a tizenketted záró napja. A templomokban ünnepi rend szerint tartják a szentmiséket.
2018. január 06., 11:532018. január 06., 11:53
Ezen a napon a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház. Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelés szertartására vezethető vissza.
a görög egyház az 5. századig Jézus születésnapját és megkeresztelkedését együtt ülte. A nyugati kereszténység több értelmet kapcsolt hozzá: a háromkirályok látogatását, akiket Máté evangélista tanúsága szerint egy fényes csillag vezetett napkeletről Betlehembe, ugyanakkor a felnőtt Jézus Jordánban történt megkeresztelkedéséről, valamint a kánai menyegzőről is – amikor Jézus a vizet borrá változtatta – ekkor emlékeztek meg.
A II. Vatikáni Zsinat óta a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli, vízszenteléssel egybekötve. Jézus megkeresztelkedésének ünnepét a következő vasárnapon tartják. A kánai menyegzőről – amelyen Jézus első csodáját vitte végbe – egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.
Jézus megkeresztelkedésének ünneplésével fejeződik be a karácsonyi ünnepkör, utána kezdetét veszi az évközi idő, és hamvazószerdáig tart a farsang.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!