
Rövid vitát követően fogadta el a Kovászna megyei tanács testülete a megyei érdekeltségű közintézmények költségvetésének kiigazításáról szóló határozatot. Így folytatódik a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház felújítása.
2010. szeptember 24., 11:072010. szeptember 24., 11:07
2010. szeptember 24., 12:122010. szeptember 24., 12:12
A polgári frakció halasztani szerette volna a kórház költségvetési tervét, a megyei kórház igazgatója, Török Zsuzsanna viszont ennek elfogadását sürgette a csütörtöki tanácsülés keretében. A vita amiatt alakult ki, hogy a polgári frakció jelezte, a kórház költségvetésében több olyan pont is található, amely tisztázásra szorul. Ezeket a pontokat az RMDSZ-frakció is észrevette, és úgy döntöttek, hogy az egészségügyi intézmény költségvetésével kapcsolatban október 13-án egyeztetnek, addig ugyanis véget ér a Tamás Sándor megyeitanács-elnök által kezdeményezett elemzés is.
Az auditori munka lezárása után nyilvánvaló lesz, melyek azok a költségvetési tételek, amelyek fölösleges kiadást jelenthetnek az intézmény számára. Ugyanakkor a kórház vezetőtanácsával is tárgyalnak még.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.