
Most már medrében folyik a Küküllő. Nyáron a leomlott partszakaszt is fel fogják tölteni
Fotó: Barabás Ákos
Betonelemekkel, kövekkel és földtorlasszal terelte vissza a Nagy-Küküllő vizét az Aqua Nova Hargita Kft. szivattyúházánál lévő gátra a Maros Vízügyi Igazgatóság. Az ott beszakadt udvarhelyi partszakaszt is fel fogják tölteni.
2017. április 05., 18:292017. április 05., 18:29
Már biztosan nem okoz problémát a Küküllő vízhozamának nyári csökkenése az udvarhelyieknek, miután visszaterelték a folyót a szivattyúháznál lévő gátra – mondta lapunknak Ádám Mózes, a Maros Vízügyi Igazgatóság udvarhelyi kirendeltségének vezetője. Korábban ugyanis attól féltek, hogy a gát mellett egyre nagyobb utat törő és a partszakaszt is megrongáló víz miatt a kiszivattyúzható mennyiség nem lesz elég a lakosság ivóvízellátásához. A szakember elmondta, a napokban kövekkel, betonelemekkel és földtorlasszal terelték vissza a folyót medrébe.
Utána a víz által kimosott partszakaszt is fel fogják tölteni, ami árvízvédelmi szempontból fontos. Ádám hangsúlyozta, a mostani csupán ideiglenes megoldás, hamarosan tervet kell készíteni a gát meghosszabbítására. Csak ennek kivitelezése oldja meg teljesen a problémát.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!