Visszaköltözött a kilakoltatott család

•  Fotó: ifj. Farkas Antal

Fotó: ifj. Farkas Antal

Több mint hat hétig élt sátorban R. János és családja. A Küküllő partjáról kedden visszaköltöztek a Kórház-negyedi szociális lakásba.

Pál Gábor

2011. július 29., 10:292011. július 29., 10:29

2011. szeptember 13., 12:552011. szeptember 13., 12:55

János elmondta, hogy a televíziót még esküvőjük után vásárolták

Június végén számoltunk be először egy szomorú családi helyzetről, melybe R. János került Székelyudvarhelyen. Miután tavaly november végén el kellett hagynia lakását, a kétgyermekes házaspár hónapokig rokonoknál, barátoknál húzta meg magát. A polgármesteri hivatal által biztosított szociális lakrészből a felhalmozott adósságok miatt kellett elköltözniük. Lelkes emberek cikkünket olvasván segítségükre siettek, sokan élelemmel, játékokkal és ruházattal látták el a családot, néhány vállalkozó pedig összefogott, és kifizette az elmaradásokat, minek köszönhetően újra visszaköltözhettek a Kórház-negyedi kis lakrészbe.

Csütörtöki látogatásunkkor boldogan fogadtak minket. Hálával és köszönettel tartozunk mindenkinek, aki segített. Nem felejtjük el soha, amit értünk tettek – mondta a családfő. János kérdésünkre azt is elmondta, most kissé nehézkes az anyagi helyzetük, de felesége nemsokára visszaállhat a munkába, és ő is állást keres. Ígéretet kaptak arra is, hogy hároméves kislányukat beveszik napközibe, az egyévest pedig bölcsődébe – mondta el az apa.

Egyelőre tényleg nincsenek jó helyzetben, hisz elmondásuk szerint arra kényszerültek, hogy elromlott hűtőszekrényükből beadják az alumíniumot a vaskereskedéshez. Vizük jelenleg van, viszont világítás nélkül kell tölteniük estéiket, mivel a télen felhalmozódott adósságok miatt az áramot is levágták. Egy 10 négyzetméteres lakásban élnek négyen úgy, hogy egy kihúzható kiságyon alszik az apuka, felettük egy magasított ágyon pedig az anyuka és a két kisgyerek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Két autó ütközött, egyik egy kerítésnek csapódott Felsősófalván – frissítve

Többen is megsérültek egy Felsősófalván történt autóbalesetben pénteken délelőtt.

Két autó ütközött, egyik egy kerítésnek csapódott Felsősófalván – frissítve
2025. június 20., péntek

Több mint húsz medve ólálkodik Székelyudvarhely határában

Érdemes zajt kelteni, ha a Székelyudvarhely melletti erdőkben és mezőkön bóklászunk, hiszen több mint húsz medve él a város környékén. Folyamatosak a nagyvadak miatti kárjelentések Udvarhelyszéken, a helyzet pedig fokozódni fog.

Több mint húsz medve ólálkodik Székelyudvarhely határában
2025. június 19., csütörtök

Parajdi sóbánya: újabb födémbeszakadások növelték a Korond-patak vizének sótartalmát

A reggeli órákban történt újabb födémbeszakadások vizet szorítottak ki a régi bánya tárnáiból, növelve a Korond-patak vizének sótartalmát – számolt be csütörtöki parajdi sajtótájékoztatóján Petres Sándor.

Parajdi sóbánya: újabb födémbeszakadások növelték a Korond-patak vizének sótartalmát
2025. június 19., csütörtök

Úrnapi búcsúra gyűltek össze Székelyudvarhelyen

Énekszóval érkeztek a keresztalják Udvarhelyszék legjelentősebb zarándoknapjára, az úrnapi búcsúra csütörtökön. A hagyományos ünnepen idén Fábry Kornél, magyarországi püspök osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel.

Úrnapi búcsúra gyűltek össze Székelyudvarhelyen
2025. június 19., csütörtök

Csupán enyhe felszínmozgásokat észleltek a kutatók Parajd térségében

A magyarországi kutatók friss vizsgálatai szerint csekély, évi néhány milliméteres felszínmozgás zajlik Parajd térségében. A műholdas mérések stabil területeket és enyhe süllyedéseket is jeleznek, főként a Dózsa-bánya környékén.

Csupán enyhe felszínmozgásokat észleltek a kutatók Parajd térségében
2025. június 19., csütörtök

Az út melletti zöldben landolt egy autó Szentegyháza végében

Baleset történt csütörtök reggel a 13A országúton Szentegyháza szelterszi végében. A helyszínre több mentőegység, köztük a hivatásos és a szentegyházi tűzoltóság, a mentőszolgálat, illetve a rendőrség is kiszállt.

Az út melletti zöldben landolt egy autó Szentegyháza végében
2025. június 18., szerda

Ígéret a Salromtól: két héten belül kinyit a parajdi sós vizű strand

Már töltik fel a medencéket a parajdi sós strandon, a Salrom képviselője azt ígérte, hogy legkésőbb július 1-jéig megnyitják a létesítményt.

Ígéret a Salromtól: két héten belül kinyit a parajdi sós vizű strand
2025. június 17., kedd

A nagy átalakulás nehézségekkel is jár Székelyudvarhelyen

Napi szinten okoz nehézséget a közlekedés Székelyudvarhelyen, ahol több utcában is zajlanak a nagy mobilitási projekt munkálatai: aszfaltozások, zöldövezetek kialakítása, közműcserék és kátyúzások formálják át a várost.

A nagy átalakulás nehézségekkel is jár Székelyudvarhelyen
2025. június 17., kedd

Már román oldalról is követelik a Salrom vezérigazgatójának a lemondását

Lemondásra szólította fel hétfőn este a Salrom vállalat vezérigazgatóját a parajdi helyzetről tartott parlamenti meghallgatások után a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, a környezetvédelmi bizottságot vezető Diana Buzoianu.

Már román oldalról is követelik a Salrom vezérigazgatójának a lemondását
2025. június 17., kedd

Parlamenti „perzsán” egy igazgató, hogy beszámoljon Parajdról

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parlamenti „perzsán” egy igazgató, hogy beszámoljon Parajdról