
Fotó: József Álmos archívuma
A sepsiszentgyörgyi 1848–1949-es, úgynevezett oroszlános emlékmű eredeti állapotában való helyreállítását szorgalmazza József Álmos helytörténész, önkormányzati képviselő.
2017. december 17., 19:072017. december 17., 19:07
2017. december 17., 19:082017. december 17., 19:08
József a helyi tanács legutóbbi ülésén rámutatott, a román tanácstagok folyamatosan a szoborügyekkel hozakodnak elő, egyebek mellett Grigore Bălan tábornok szobrának felállítását vagy a román katona szobrának felújítását kérik, ennek nyomán javasolta, hogy a központi Erzsébet-parkban lévő 1848-as emlékművet eredeti állapotába kellene helyreállítani. Andrei Cochior szociáldemokrata (PSD) képviselő lelkesen helyeselt a javaslatra, valószínű nem értette, miről van szó. József Álmos lapunknak elmondta,
A keleti oldalon „Az 1848–49. évi szabadságharcban Háromszéken és Háromszékről elesett honvédek emléke”, az északi oldalon „A népjog és az önálló Haza vértanúinak emelé e szobrot emlékül a hálás utókor”, míg a déli oldalon „A szabadságért s hazáért küzdve esének, s él örök emlékük, míg él magyar, él a szabadság” szöveg volt olvasható.
A talapzaton az 1848-as forradalom szimbólumait – zászlókat, kardokat, ágyúcsöveket – ábrázoló bronz dombormű volt látható.
– hangsúlyozta a helytörténész. Különben hét évvel ezelőtt már volt egy hasonló kezdeményezés, akkor szakértők tanácskoztak arról, miként lehetséges az eredeti állapot helyreállítása, ám végül nem történt előrelépés az ügyben. Az emlékművet az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc 25 éves évfordulójára állították. Az évek során az obeliszket és a két oroszlánszobrot is ledöntötték, ezeket később helyreállították.
a hetvenes években pedig az oroszlánszobrok másolatai kerültek az obeliszk két oldalára.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!