Hirdetés
Hirdetés

Vissza mindent: a marosi község vezetése Gyalakutáról visszavált Gyulakutára

Gyulakutát választják, de messze van még a táblacsere •  Fotó: Haáz Vince

Gyulakutát választják, de messze van még a táblacsere

Fotó: Haáz Vince

Helyi tanácsi határozat és pontos indoklás alapján szeretnék kérni a gyulakutiak, hogy a 2001-ből származó 1415-ös kormányhatározatban változtassák meg Gyalakuta nevét Gyulakutára, majd a nemrég kihelyezett helységnévtáblán is javítsák ki a település nevét.

Simon Virág

2020. február 10., 11:122020. február 10., 11:12

Közel két hete új helységnévtáblákat helyeztek ki a marosszéki Gyulakuta község minden településére, a községközpont nevét pedig Gyalakutaként tüntették fel. Igaz ugyan, hogy az 1912-ig a Gyalakuta megnevezést használták és az idősek egy része most is gyalakutiaknak mondja magát, de a hivatalos iratokban már rég Gyulakuta a település neve. A brassói útügyi igazgatóság egy 2001-es kormányhatározatra hivatkozva tette ki a Gyalakuta elnevezést.

korábban írtuk

Gyalakuta vagy Gyulakuta?
Gyalakuta vagy Gyulakuta?

A helyiek, de főként az átutazók nagy meglepetésére az eddigi Gyulakuta megnevezés helyett az új helységnévtáblára Gyalakuta került fel. Az útügy egy érvényes kormányrendeletre hivatkozva íratta fel a régi elnevezést. A község vezetőségének most döntenie kell, minél maradjanak.

Varga József polgármester a Székelyhon érdeklődésére másodszor is megerősítette, hogy

azt szeretnék, hogy ezután is a Gyulakuta név szerepeljen a helységnévtáblákon.

A polgármester felháborodását fejezte ki amiatt, hogy az országos útügy erdőszentgyörgyi kirendeltsége nem értesítette őket arról, hogy új táblákat helyeznek ki, és senkinek nem tűnt fel az elírás.

Hirdetés

„Jó lenne kideríteni, de egyelőre nem sikerült, hogy az említett kormányhatározatban hogyan került a Gyalakuta elnevezés, az akkori vezetőségből ki mondta, illetve írta, hogy a községünk neve ez? Most, első körben, a község jegyzőjével való egyeztetés után egy helyi tanácsi határozatot fogadunk el, amelyben leszögezzük, alapos indoklással, hogy a község neve Gyulakuta. Majd ez alapján kérjük, hogy módosítsák az említett kormányhatározatban a Gyalakutát Gyulakutára. Ha ezt az eljárást elindítottuk, akkor kérni fogjuk az útügytől is, hogy cseréljék ki a táblákat” – mondta a községvezető, aki szerint bár az útügy sajtószóvivője azt nyilatkozta, hogy a helyi önkormányzatok felelőssége kicserélni a helységnévtáblákat, Gyulakutára erről soha egyetlen hivatalos átirat sem érkezett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

2026. november 06., péntek

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében

Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében
2026. november 06., péntek

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások

Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés
2026. november 06., péntek

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban

Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban
2026. november 06., péntek

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában

Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Orvosi iratokat is lefoglaltak Hargita megyei házkutatások során

Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.

Orvosi iratokat is lefoglaltak Hargita megyei házkutatások során
2026. november 06., péntek

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök

Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök
2026. november 06., péntek

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás

A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás
Hirdetés