
Képünk illusztráció
Fotó: Olti Angyalka
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
2026. november 06., 16:042026. november 06., 16:04
Mint arról korábban beszámoltunk, az elmúlt napokban több bombafenyegetés is érkezett a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtérre érkező járatokkal kapcsolatban. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közlése szerint egyik fenyegetés sem bizonyult valósnak, a hatóságok
Úgy tűnik azonban, hogy nem elszigetelt esetekről van szó:
Franciaországban további négy, a légteret használó repülőgép ellen érkezett riasztás – számolt be az AFP hírügynökség, az Agerpres tájékoztatása szerint.
A prágai repülőtér szóvivője szerint a fenyegetések Dániából, Nagy-Britanniából és két spanyolországi repülőtérről érkező, valamint Hollandia, Ciprus, Románia, Olaszország és Nagy-Britannia felé induló járatokat érintettek. A bolgár közlekedési minisztérium két, Szófiába tartó járat elleni fenyegetésről számolt be. Mindkét repülőgép incidens nélkül landolt.
ezek közül három az Orly repülőtéren, egy pedig Bordeaux-ban szállt le. A tűzszerészeti egységek biztonsági ellenőrzéseket végeztek, de
A fenyegetések az elmúlt napokban több európai országban is fennakadásokat okoztak.
a cseh rendőrség pedig négy repülőgépet vizsgált át. Robbanószerkezetet egyik érintett repülőgépen sem találtak.

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A fenyegetések eredete egyelőre tisztázatlan. A római és a szófiai repülőtérre küldött üzenetekben egy magát a „Férfi Állam harcosainak” nevező csoport vállalta magára az akciókat, de
A francia miniszterelnöki hivatal közlése szerint vizsgálat indult a riasztások eredetének felderítésére.

Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
szóljon hozzá!