Világvándorait hazavárja Gyergyószentmiklós

Egyelőre internetes felületen találkozhatnak egymással, adhatnak hírt magukról azok, akiket származásuk köt Gyergyószentmiklóshoz és jelenleg a szülővárostól távol élnek, jövő év júliusában pedig minden elszármazottat hazavár a település a Szent Anna-búcsú köré szervezendő világtalálkozóra.

Pethő Melánia

2011. december 28., 16:292011. december 28., 16:29

2011. december 28., 20:112011. december 28., 20:11

A 2010-es Szent Miklós-napok szervezése során született az ötlet egy világtérkép létrehozásáról, ami a Gyergyószentmiklósról elszármazottak nevét és jelenlegi lakhelyét tartalmazná. A kezdeményezés kivitelezése az akkor kigondolt formában nem valósult meg, de az ötletet továbbgondolva, a polgármesteri hivatal egy internetes honlapot hozott létre – ma már erre a felületre várják az elszármazottak feliratkozását.

„A cél, hogy egy hozzávetőleges képet kapjunk arról, hány gyergyószentmiklósi polgár él külföldön, és a világ mely pontján” – ismertette a www.vilagvandor.ro címen elérhető oldal létrehozásának egyik lényeges indíttatását Mezei János polgármester. A másik dolog, amiben sokat segíthet az internetes felület, hogy a 2012 júliusában szervezendő Gyergyószentmiklósiak Világtalálkozóját a lehető legszélesebb körben hirdesse, hogy az alkalomra minél többen hazajöjjenek – fűzte hozzá Mezei.

A feliratkozott személyek nyilvántartását egy adatbázis tárolja. Ehhez első lépésben természetesen a Világvándor weboldalon való regisztráció szükséges. A feliratkozásnál kötelező kitölteni a névre, a földrajzi behatárolásra, illetve az elektronikus postacímre vonatkozó mezőket. A feliratkozó személy dönti el, hogy az általa megadott adatok közül melyeket bocsát nyilvánosságra és melyeket nem kíván megosztani – hozza az érdekeltek tudomására Nagy Zoltán alpolgármester. Az oldal – bár már lehet rajta regisztrálni – még fejlesztés alatt áll, ha kész lesz, a közösségi oldalakhoz hasonló módon fog működni.

A regisztrált adatok alapján a Gyergyóiak a nagyvilágban elnevezésű világtérképen megtekinthető lesz az elszármazottak tartózkodási helye. A weboldal segítségével ugyanakkor rég nem látott ismerősök találhatnak egymásra, és hasonló érdeklődési körű személyeknek is adott lesz a kapcsolatfelvétel lehetősége.

Aki hallja, adja tovább!


A www.vilagvandor.ro honlapot létrehozó és működtető gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal emberivé kívánja tenni az egyelőre az éterben létesülendő kapcsolatokat, ezért jövő év július 26–29-e között találkozóra hívja haza a világba szétszóródott szentmiklósi polgárokat. Az eseményt a Szent Anna-búcsú köré szervezik, de a nagy találkozás hétvégéjén fórumokra, megbeszélésekre, különböző kulturális és szórakoztató programokra is sor kerül, illetve a közelmúltban megszakadt hagyományt, az Anna-bált is újraélesztik ez alkalomból. „Remélem, hogy a találkozóra hazajövő gyergyószentmiklósiak kapnak itthon egy plusz töltetet, ami elgondolkodásra készteti majd őket, és bízom benne, hogy lesznek majd olyanok, akik hazatelepednek” – adott hangot reményének Mezei János. Azzal a felhívással fordul mindenkihez, aki értesül a Gyergyószentmiklósról elszármazottakat feltérképező internetes oldalról, hogy a hírt adja tovább, hogy minél több emberhez eljusson a feliratkozás lehetősége, illetve hogy minél nagyobb számú hazatérőt fogadhasson a város a júliusi világtalálkozón.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

A vigasztalhatatlan medvebocs ma már legalább hároméves medve

Egy aktuális tragédiát lovagolt meg egy újrahasznosított videóval a Medveles Erdélyben-Gyergyószentmiklóson Facebook-oldal, amelyről mi is hírt adtunk.

A vigasztalhatatlan medvebocs ma már legalább hároméves medve
2025. július 09., szerda

Lesodródott épületelemek, kidőlt fák, megrongálódott autók – ekkora károkat okozott a vihar

Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.

Lesodródott épületelemek, kidőlt fák, megrongálódott autók – ekkora károkat okozott a vihar
2025. július 09., szerda

Megrengett a föld szerda reggel

A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szerda reggel 7 óra 38 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Megrengett a föld szerda reggel
Megrengett a föld szerda reggel
2025. július 09., szerda

Megrengett a föld szerda reggel

2025. július 09., szerda

Bolojan: különnyugdíjakkal kapcsolatos intézkedés is szerepelni fog a második deficitcsökkentő csomagban

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

Bolojan: különnyugdíjakkal kapcsolatos intézkedés is szerepelni fog a második deficitcsökkentő csomagban
2025. július 09., szerda

Drágulnak az ingatlanok az áfaemelés miatt

Jelentős, legalább 12 százalékos áremelkedés várható az új építésű ingatlanok piacán, mivel az eddigi 9 százalékos áfa helyett 21 százalékot kell fizetniük a vásárlóknak augusztustól a 120 ezer eurós értékhatár alatti lakásokért is.

Drágulnak az ingatlanok az áfaemelés miatt
2025. július 08., kedd

Lesodródott az útról autójával, súlyosan megsérült

Lesodródott az úttestről egy autó a Maros megyei Nyárádkarácson községhez tartozó Folyfalván kedden este. Az autóban utazó személy súlyosan sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.

Lesodródott az útról autójával, súlyosan megsérült
2025. július 08., kedd

További deficitcsökkentő intézkedésekre készül a kormány, újabb tiltakozó akciókkal készülnek a szakszervezetisek

Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.

További deficitcsökkentő intézkedésekre készül a kormány, újabb tiltakozó akciókkal készülnek a szakszervezetisek
2025. július 08., kedd

Vihar utáni fennakadások: lezárt utak és áramszünet Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn

Kidőlt fa miatt lezárták a 12C jelű országutat Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó között kedden este. Áramszünet is van a térségben a vihar okozta károk miatt.

Vihar utáni fennakadások: lezárt utak és áramszünet Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn
2025. július 08., kedd

Vigasztalhatatlan a medvebocs, amelynek az anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Megtalálták annak a medvének a bocsát, amelynek az anyja a napokban egy motorost ölt meg a Transzfogarason. A tragédiát követően a nagyvadat kilőtték, a bocs pedig anya nélkül maradt.

Vigasztalhatatlan a medvebocs, amelynek az anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 08., kedd

Kidőlt fa torlaszolta el az országutat a Bucsin-tetőnél

Lezárták az utat a Bucsin-tető térségében egy kidőlt fa miatt kedden este. A hatóságok este kilenckor még dolgoztak az útszaszakasz felszabadításán.

Kidőlt fa torlaszolta el az országutat a Bucsin-tetőnél