Hirdetés
Hirdetés

Vidéken is van igény az edzésre – konditerem működik Csomafalván

Nagy népszerűségnek örvend az edzőterem •  Fotó: Csiki Zsuzsanna

Nagy népszerűségnek örvend az edzőterem

Fotó: Csiki Zsuzsanna

„A legények manapság nem a mezőn vannak, és nem a kaszálástól izmosodnak, mint annak idején” – így fogalmazta meg egy csomafalvi annak magyarázatát, hogy miért is van igény vidéken is fitneszteremre.

2018. február 07., 22:262018. február 07., 22:26

A Gyergyócsomafalva központjában decemberben nyílt edzőterem nagy látogatottságnak örvend, ha körbenézünk, fiatalokat, idősebbeket, férfiakat és nőket is láthatunk egyaránt. Vannak, akik egyedül, mások csoportosan végzik a gyakorlatokat, de

mindannyian egy dologért vannak ott: tenni valamit az egészségük és a jobb közérzetük érdekében.

Hirdetés

Álomtól a megvalósításig

A csomafalvi születésű, és jelenleg külföldön élő Szőcs Attila fejében született meg az edzéslehetőség biztosításának ötlete,

a célja pedig az volt, hogy valamiféle utat mutasson az itthoni fiataloknak.

Elmondása szerint voltak kezdeti nehézségek, de mindezidáig sikeresnek mondható a kezdeményezés. Attila 2013-ban, 44 évesen kezdte a testépítést, és már 2014-ben versenyen vett részt. Amikor az öt évvel ezelőtti életmódváltásának kezdeti nehézségeiről kérdeztük, csak annyit válaszolt: „Nehézségek? Nem emlékszem nehézségekre, inkább élvezettel töltött el minden perce.” Versenyformájával kapcsolatban úgy fogalmazott:

Idézet
Soha nem érzem azt, hogy felkészültem teljesen. Mindig elégedetlen vagyok, de ez így van rendjén. Csak így lehet tovább fejlődni.

Miért tartják hasznosnak az edzőtermet?

Erről kérdeztük a Popeye Power fitneszterem rendszeres látogatóit, a válaszokból pedig kirajzolódik, milyen szerepet tölt be az edzőterem az odajárók életében. Volt, aki a közösségépítő szerepe mellett kiemelte, hogy

igény mindenképp van rá, ma, amikor „a legények nem a mezőn vannak, és nem a kaszálástól izmosodnak, mint annak idején”.

„Szemmel látható, hogy sok fiatal is igénybe veszi a termet. Ha fiatal korban megerősödik az izomzat és a szervezet, később hálásak leszünk. Szóval tiszta pozitívum”. Volt, aki úgy gondolta, hogy az edzőterem hozzájárulhat bizonyos előítéletek leküzdéséhez is:

Idézet
A környékbeliek nyitottabbak, szélesebb látókörűek lesznek, valamint látva azt, hogy az edzőterem minden korosztály képviselőit érdeklődésre bírja, talán ezután nem ítélik majd el azokat a társaikat, akik a testük formálásán, erősödésén dolgoznak kitartóan, nap mind nap.
•  Fotó: Csiki Zsuzsanna Galéria

Fotó: Csiki Zsuzsanna

Egy másik teremhasználó azt mondta: „Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőségünk van itthon a mozgásra, hiszen a mindennapi rohanás mellett nem mindenkinek van energiája városra menni edzőterembe”. Olyan vélemény is volt, miszerint:

Idézet
odabent mindenki egyenlő, barátságos, segítőkész.

Többen gondolták úgy, hogy az edzőterem remek hely arra, hogy a hasonló érdeklődésű emberek találkozóhelyéül szolgáljon, ahol az eszmecsere mellett barátságok is köttethetnek.

Mit jelent számodra az edzés?

Erre a kérdésre is válaszokat kerestünk, íme, néhány ezek közül: „Számomra az edzés elsősorban kikapcsolódás, felüdülés és önmegvalósítás. Igazából úgy gondolom, hogy a mindennapi testmozgás elengedhetetlen az egészséges életmódhoz és az energikus életvitelhez.”; „Kikapcsolódás és életforma egyaránt. Igaz, közel sem profi szinten űzöm ezt a sportot, de valahogy a mindennapjaim részévé vált, segített önbizalmat szerezni, és így jól érzem magam a bőrömben.”; „Edzeni egy életstílus, ami sok áldozattal jár. Szerintem ez egy olyan dolog, amit, ha az ember elkezd és megszeret, akkor soha többé nem tudja abbahagyni. Ha durván fejezem ki magam, akkor függőség. Viszont ez nem káros függőség, sőt, épp ellenkezőleg.

Idézet
Az edzés nem csak fizikailag, de lelkileg is erősíti az embert. Látva, érezve a testi fejlődést, az ember személyisége is fokozatosan erősödik, általa bátrabban és határozottabban birkózik meg a problémákkal.

„Számomra az edzés nagyon sokat nyújt, elsősorban növeli az önbizalmat, és nagyon jól érzem magam, amikor bemegyek a terembe”; „Minden napomat feldobja, szeretem, mivel azt az időt csak magamra fordítom, magamért teszek. Azok a napok, amelyek kimaradnak, hangulatilag is rosszabbak, és teljesen másképp telnek. Örülök, hogy belevágtam, hogy csinálhatom, és hogy van, ahol edzenem!”

•  Fotó: Csiki Zsuzsanna Galéria

Fotó: Csiki Zsuzsanna

Idézet
Az edzés számomra egy olyan tevékenység, amitől elfáradok, de mégis utána úgy érzem, hogy feltöltődtem. Egyfajta feszültséglevezetés is.

Szőcs Attila így összegez: „Ha olyan egyszerű lenne izmosnak lenni, mindenki az lenne. Nagyon sok munka, kitartás, lemondás és nem utolsó sorban alázat van emögött. Ha nincs benned elég tűz, vagy nincs meg a sport, a vas és a sporttársak iránti alázat és tisztelet, csak egy magamutogató alak leszel az edzőteremben.”

Csiki Zsuzsanna

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Megvannak a friss adatok a háztartások átlagos havi jövedelméről, amiből ha levonjuk a kiadásokat...

Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Megvannak a friss adatok a háztartások átlagos havi jövedelméről, amiből ha levonjuk a kiadásokat...
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról

Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról
2026. szeptember 25., péntek

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést
2026. szeptember 25., péntek

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait

Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra

Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra
2026. szeptember 25., péntek

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
Hirdetés