Fotó: Boda L. Gergely
Európai uniós pénzalapok segítségével folytatná a Somostető korszerűsítését a marosvásárhelyi városháza.
2009. november 23., 14:242009. november 23., 14:24
2009. november 23., 15:262009. november 23., 15:26
Fotó: Boda L. Gergely
A Marosvásárhelyi Polgárnmetseri hivatal már ma, az első benyújtási napon továbbította a Somostetőre vonatkozó pályázatát a Fejlesztési és Lakásépítési minisztériumhoz.
A legutóbbi rendkívülki tanácsülésen elfogadott projekt összértéke 13,6 millió lej, amelyből 4,9 millió lej vissza nem térítendő támogatás. A Somostető korszerűsítése és teljes felújítása elnevezésű tervezet szerint több lehetőséget biztosítanának a kikapcsolódásra, és a turisták számára is vonzóbbá tennék a környéket.
A tervek szerint a Somostetőn épülne meg az első gördeszka-, illetve görkorcsolyapálya.
A kisgyerekeknek a jövőben több élményben lesz részük, hiszen kibővítik a marosvásárhelyi Thomas gőzmozdony útvonalát. Ugyanakkor alagutakat készítenek majd a sínek mentén, amelyekben rajzfilmfigurákat helyeznek el. Néhány éven belül megépül a szabadtéri színház is. Bővítenék továbbá a kocogásra szánt pályát, valamint egy hegyikerékpárosoknak szánt terepet is szeretnének kiépíteni az állatkert közelében.
Marosvásárhely az elmúlt években sok port kavart a Somostető korszerűsítése, miután a korszerű játszóparkot építkezési engedély és a városi tanácsosok tudta és beleegyezése nélkül építették fel. Az RMDSZ-es városatyák bíróságon próbálták megállítani az építkezést, sikertelenül. A játszótér mellett hosszas vita tárgya volt az is, hogy szükség van-e egy libegő megépítésére, amely összekötné a Somostetőt és a Víkendtelepet. Végül a városvezető lemondott ezen tervéről. Legalábbis egyelőre.
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – mondta el az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
A parajdi sóhullám nyomán gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett Kis-Küküllőben – áll a szakemberek által küldött beszámolóban.
Napokig lépcsők nélkül hagyott tömbházlakók, hetekig elhúzódó munkálatok, zöldövezetekben hagyott építkezési hulladékok és törmelékek – mindez pár száz méteren a marosvásárhelyi Tudor-lakótelepen, ahová egy panasz nyomán mentünk el.
Újraindult a háztartási víz szolgáltatása Dicsőszentmártonban, Ádámoson, Szászbogácson és Vámosgálfalván, ugyanis a Kis-Küküllő vizének sótartalma csökkent – tájékoztatott közleményében a Maros Megyei Prefektusi Hivatal.
Kissé megkésve, de a kánikulára megnyitott Marosvásárhelyen a Víkendtelep. A sport- és szabadidőközpontban működnek a csúszdák, tiszta vízzel vannak teli a medencék, és egy rendezvényteret is kialakítottak. Nagylélegzetű bővítést is terveznek.
Helyesbítésre szólította fel a Székelyhont Portik Vilmos, a Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat kommunikációs igazgatója, miután azt írtuk, hogy „a városi busszal utazóknak fele sem elégedett a szolgáltatással”. Közöljük az ő és a mi álláspontunkat.
Továbbra sincs ivóvíz több Maros megyei településen a sóval szennyezett víz miatt, és élő halakat sem találnak a szakemberek, sőt elhullott hódokat is láttak már a vízben.
Folyamatosan figyelik a Kis-Küküllőt a sós vízzel szennyezett szakaszon, de egyelőre sehol sem találtak elpusztult halakat a hatóságok szakemberei.
Jobb lefedettséget, rövidebb várakozási időt, gyorsabb reagálást a panaszokra – ezeket várják a marosvásárhelyi tömegközlekedési vállalattól a buszozók, akiknek csak 43 százaléka elégedett az utazással. Az igazgató válasza: sok minden nem tőlük függ.
Semmi nem maradt élve a Kis-Küküllőben a Parajdról érkező sóhullámok után – nyilatkozta kedden Székely Annamária, a Maros megyei környezetőrség igazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a nagy haltetemek még a folyó fenekén vannak.