Veszettség ellen „házicsoki”

Elszaporodtak a rókák az országban, így Háromszéken is, s mivel a róka jelenti a vadállatok körében a legnagyobb veszettségveszélyt, a hatóságok tettre készen állnak, hogy mérsékeljék a helyzetet.

Molnár-Székely Emőke

2011. április 19., 11:412011. április 19., 11:41

2011. április 19., 11:462011. április 19., 11:46

Románia ötmillió eurót kapott az Európai Úniótól azért, hogy rókáknak szánt, veszettség elleni szérumot tartalmazó csalikat szórjon az ország erdőibe. A program 16 megyében zajlik, köztük Kovászna megyében is.

Sikó-Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője elmondta, hogy a csali nagyjából úgy néz ki, mint egy házicsoki és halra emlékeztető íze van, mert azt a rókák szeretik. Tudni kell azt is, hogy sem a háziállatokra, sem az emberekre nem veszélyes, de azért nem ajánlatos kóstolgatni. A veszettség elleni szérum csak a rókákat védi a fertőzés ellen, a többi állat, amelyik esetleg megeszi a csalit, csupán egy nassolással lesz gazdagabb.

Sikó-Barabási Sándor azt mondta, hogy 1,9 millió dózist szórnak majd szét helikopterből, illetve kézzel. A lefedett terület nagysága 94 300 négyzetkilóméter. Háromszéken jelenleg nagyjából 1800 róka él, időközönként előfordul veszettség ezeknél az állatoknál, ami nagyon veszélyes az emberekre. A most elkezdett „házicsokia kampány” pár hetet tart még.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 05., vasárnap

Oktatási paktumot szorgalmaz a tanügyminiszter

A pedagógusok világnapja alkalmából közzétett vasárnapi üzenetében Daniel David oktatási miniszter megismételte, hogy Romániának szüksége van egy politikai paktumra az „Oktatás és kutatás évtizedéről”.

Oktatási paktumot szorgalmaz a tanügyminiszter
Oktatási paktumot szorgalmaz a tanügyminiszter
2025. október 05., vasárnap

Oktatási paktumot szorgalmaz a tanügyminiszter

Hirdetés
2025. október 05., vasárnap

Tanügyi szakszervezeti vezető: a romániai oktatás az elmúlt 35 év legsötétebb időszakát éli

A romániai oktatás az elmúlt 35 év legsötétebb időszakát éli a kormány első deficitcsökkentő csomagjának megszorító intézkedései miatt – állapította meg a pedagógusok világnapja alkalmából közzétett a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI).

Tanügyi szakszervezeti vezető: a romániai oktatás az elmúlt 35 év legsötétebb időszakát éli
2025. október 05., vasárnap

Csütörtök estig tart a hideg, csapadékos időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi figyelmeztető előrejelzése szerint csütörtök estig az egész országban hideg, szeles és csapadékos időjárás várható, a hegyekben 1700 méter fölött havazhat is.

Csütörtök estig tart a hideg, csapadékos időjárás
2025. október 05., vasárnap

Milyen vásárra ment Barabás Miklós román családja?

A címben megfogalmazott kérdés csak egyike azoknak a kevésbé közismert, érdekes adalékoknak, amelyek híres festőink munkásságához kapcsolódnak. Jánó Mihály művészettörténész több ilyet is talált Barabás Miklós és Gyárfás Jenő pályafutását kutatva.

Milyen vásárra ment Barabás Miklós román családja?
Hirdetés
2025. október 04., szombat

Befagyasztott önkormányzatok, csak fizetéseket lehet utalni

Minden új szerződéskötést, a jelenlevő munkálatok kifizetését és események szervezését is megtiltotta az a kormányrendelet, amit az RMDSZ tudomása nélkül fogadott el a Bolojan-kormány, és ami kiverte a biztosítékot a Maros megyei polgármestereknél.

Befagyasztott önkormányzatok, csak fizetéseket lehet utalni
2025. október 04., szombat

Ittasan vezetett, bevonták a jogosítványát – két nap múlva ismét ittas vezetésen érték

Őrizetbe vettek szombaton egy 48 éves férfit, aki két nap alatt négy közúti közlekedési bűncselekményt követett el – számolt be a Neamț megyei rendőrség.

Ittasan vezetett, bevonták a jogosítványát – két nap múlva ismét ittas vezetésen érték
2025. október 04., szombat

Útépítő járművekből és cégautókból lopott el 400 liter gázolajat két tinédzser

Hivatali autókból valamint magáncég haszongépjárműiből csapolt le összesen 400 liter gázolajat két Temes megyei kiskorú több napon keresztül, szeptember 22 és 25. között.

Útépítő járművekből és cégautókból lopott el 400 liter gázolajat két tinédzser
Hirdetés
2025. október 04., szombat

Az 1956-os hősök előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi hangversenyévad első koncertje

Sepsiszentgyörgyön a Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar közös koncertjével indul a 2025–2026-os hangversenyévad.

Az 1956-os hősök előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi hangversenyévad első koncertje
2025. október 04., szombat

Fákat döntött ki a vihar Bukarestben, a hegyekben hóviharok okoztak fennakadást

Fákat döntött ki, épületeket és gépkocsikat rongált meg a vihar és heves esőzés Románia több térségében szombatra virradóra. Bukarestben és Konstancán utcákat árasztott el a lezúdult csapadék, a hegyekben a hóviharok okoztak fennakadást.

Fákat döntött ki a vihar Bukarestben, a hegyekben hóviharok okoztak fennakadást
2025. október 04., szombat

Sepsiszentgyörgyön is megemlékeznek az aradi vértanúkról

Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, az aradi vértanúkról.

Sepsiszentgyörgyön is megemlékeznek az aradi vértanúkról
Hirdetés