
Fotó: Kristó Róbert
Több hete veszélyezteti, akadályozza a közlekedést Csíkszereda egyik forgalmas utcájában egy ottfelejtett gödör. A gázvállalat alkalmazottai ásták, majd hanyagul betemették – a polgármesteri hivatal már a rendőrséghez is fordult az ügyben.
2010. december 23., 14:172010. december 23., 14:17
2010. december 23., 18:162010. december 23., 18:16
A Kőrösi Csoma Sándor utcában a nyáron is ástak a gázszolgáltató alkalmazottai, aztán betemették a gödröt. Később, az ősz folyamán ismét ugyanott ástak, ezúttal azonban csak úgy lazán, kaviccsal, homokkal tömték be az ásás nyomát. Ez elég gyorsan megsüllyedt, mivel az utcában a forgalmi változások bevezetése óta jelentősen megnőtt az áthaladó autók száma. Ráadásul a gödör az egyirányú utca jobb oldalán van, ott, ahol az autók is járnak, mert a bal oldalon parkolót alakítottak ki. Emiatt igen nehéz ott úgy elhaladni, hogy a jármű legalább egyik kereke ne zökkenjen a gödörben – ez különösen azok számára jelent igen kellemetlen meglepetést, akik nem rendszeresen járnak itt el. A gödröt egyébként semmilyen figyelmeztető tábla nem jelzi. Az utca lakói is jelezték nekünk a helyzetet, amelyet az ünnepek előtt sem sikerült megoldani.
Szőke Domokos alpolgármester kérdésünkre elmondta, nem egyszerű az E-on Gaz illetékeseivel tárgyalni, elég lassan reagálják le ezeket a helyzeteket. „Ők végezték a javítást, ezért kötelesek helyreállítani az útburkolatot is. Ezelőtt egy hónappal is tárgyaltunk velük, illetve a héten is a munkálatokról, a rendőrséget is értesítettük, lépjen fel ebben az ügyben” – mondta el Szőke. A Testvériség sugárúton a gázszolgáltató alkalmazottai helyreállították egy útfeltörés nyomait, ígéret van arra, hogy rövidesen ezt a gödröt is aszfalttal tömik be.
Decemberben benyújtják azt a pályázatot, amelynek célja európai uniós támogatást szerezni a Csíkszeredában tervezett, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt vasúti felüljáró építésére. A finanszírozási szerződés aláírása jövőben történhet meg.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Az újszülöttgyógyászati osztály kezdeményezésére a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Hargita Megye Tanácsának támogatásával idén is megünnepli a korababákat.
Csíkszereda négy szegletéből négy medvét lőttek ki idén: Csíksomlyón, Szécsenyben, Zsögödben és Csobotfalván volt szükség a legutolsó megoldást választani. A közeli erdőkben még így sem csökkent jelentősen a számuk. Az új jogszabály segítséget jelent.
Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.
Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.
Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.
szóljon hozzá!