
Fotó: Bencze Emese
Dr. Veress Albert orvos, pszichiáter, orvosi szakíró és közíró második saját kiadású önéletrajzi kötetét mutatták be a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban csütörtök délután. A résztvevők a pszichiáter Emlékeim mozaikja – Töprengő Elme című könyvével ismerkedhettek meg.
2022. március 10., 21:172022. március 10., 21:17
Az idén megjelent könyv a pszichiáter második önéletrajzi írása, amely a tépelődő Veress Albertet tárja az olvasó elé bizonyos korszakokból – ezért is kapta a Töprengő elme alcímet.
– mondta el Sarány István, aki a kötet szerkesztőjeként az íróval beszélgetett.
Fotó: Bencze Emese
A pszichiáter első önéletrajzi kötete 2014-ben jelent meg, ám a két könyv jelentősen különbözik egymástól, hiszen az Életszilánkok című első ilyen jellegű kötet lineáris idősíkban íródott, amely a gyerekkoron, az ifjúságon, a pályakezdésen, és a családalapításon ível át.
– tette hozzá Sarány István.
Fotó: Bencze Emese
Veress Albert legújabb könyvében az író elmélkedése mellett humoros történetekkel is találkozhat az olvasó naplójegyzetek és visszaemlékezések alapján írt anekdoták formájában, melyeknek alanyai között szerepelnek kollégák, barátok és családtagok egyaránt.
Az eseményen résztvevők néhány részletet is hallhattak ezekből, amelyek alátámasztják az író válaszát arra a kérdésre, hogy mit jelent számára a humor. Mint mondta: „a humor egy túlélési forma”.
– fejtette ki a pszichiáter.
Fotó: Bencze Emese
Kérdésünkre, hogy van-e tervben esetleg harmadik hasonló kötet, a szerző azt válaszolta, hogy egyelőre nem áll szándékában harmadik ilyen jellegű könyvet kiadni, de hasonlóan a második könyv megírását megelőző időszakhoz, most is jegyzeteli a gondolatait.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében – tájékoztatott kedden a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vettek kedden a német hatóságok egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy szélsőjobboldali terrorszervezet megalapításával, „terrorháború” útján akarta megdönteni a román államot.
Egy emberkereskedelemmel kapcsolatos ügyben huszonhét Bihar megyei helyszínen tartottak házkutatásokat kedden a rendőrség, valamint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) munkatársai.
Rendőrségi vizsgálat indult, miután egy 71 éves beteg a marosvásárhelyi sürgősségi kórház harmadik emeletéről lezuhant. A férfi egy melléképület tetejére esett, a balesetet követően pedig a sürgősségre szállították.
Érdemes figyelemmel követni az Országos Meteorológiai Igazgatóság adatait a kánikulában, hiszen többek között azt is láthatjuk, hogy mennyinek érződik a valós hőmérséklet.
A 2025-2026-os tanévben/egyetemi évben 3,518 millió iskolás és egyetemi hallgató tanult a hazai oktatási rendszerben, 33 100 fővel több, mint az előző tanévben/egyetemi évben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Három személyautó ütközött a marosvásárhelyi Pandúrok sugárúton kedden délelőtt. Két ember sérült meg, egyiküket kórházba kellett szállítani.
szóljon hozzá!