
Több kocsmai verekedéshez is kihívták az elmúlt hét végén a rendőrséget Kovászna megyében. Az ok a túlzott alkoholfogyasztás volt.
2010. augusztus 02., 11:222010. augusztus 02., 11:22
2010. augusztus 02., 11:512010. augusztus 02., 11:51
A péntek éjszakai eseményeket követően július 31-én, szombaton újabb bejelentés érkezett a Kovászna megyei rendőrségre három fiatal részéről, akik egy sepsiszentgyörgyi klubból telefonáltak. A bejelentésből kiderült, hogy a három szórakozni vágyó fiatalembert egy helyi lakos bántalmazta, erőszakosan és durván lépve fel velük szemben. A helyszínre érkező rendőrök azonosították a 30 éves sepsiszentgyörgyi A. Alpárt, a kialakult verekedés körülményeit pedig vizsgálják. A bántalmazott fiatalok elmondták A. Alpár nem ismeretlen bajkeverő Sepsiszentgyörgyön, ugyanis több alkalommal került már összetűzésbe helybéli fiatalokkal, és a rendőrség beavatkozására volt szükség.
Vasárnap éjszaka szintén verekedés tört ki, ezúttal nem kocsmai, de a rendőröknek kellett közbelépniük. Két juhpásztor összetűzése miatt hívták a rendőrséget Kézdialmáson, a vita verekedésig fajult. Az eddigi kivizsgálásból kiderült, hogy a Bákó megyei Pârgăreşti községből származó M. Nicuşor súlyosan bántalmazta L. Elemért, akit a kézdivásárhelyi kórházba szállítottak. A rendőrség itt is vizsgálja a konfliktus kialakulásának körülményeit, az elkövető ellen kivizsgálás indult.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!