Hirdetés
Hirdetés

Vass Levente az egyedüli jelölt a marosvásárhelyi RMDSZ élére

Csak Vass Levente vállalná a városi RMDSZ elnöki tisztségét •  Fotó: Boda L. Gergely

Csak Vass Levente vállalná a városi RMDSZ elnöki tisztségét

Fotó: Boda L. Gergely

Az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának március 9-ei ülésén meghozott döntés értelmében március 23-án 16 óráig nyújthatták be iratcsomójukat a szervezet elnöki tisztségére pályázók. Egyetlen dosszié érkezett, mégpedig Vass Leventétől.

Gáspár Botond

2017. március 24., 13:282017. március 24., 13:28

A 48 tagú testület március 9-én megjelent 34 tagja egy tartózkodással és egy ellenszavazattal elfogadta a tisztújító küldöttgyűlés ütemtervét, időpontját és helyszínét.

Ennek értelmében a küldöttek névsorát március 16-án 20 óráig kellett véglegesíteni, az elnöki tisztségre pályázók iratcsomóinak benyújtási határidejét pedig március 23-án, azaz csütörtökön 16 órában határozták meg. Úgy tűnt, a politikai szereplők „igazodtak” ahhoz a bevett romániai gyakorlathoz, hogy mindent az utolsó pillanatokra hagynak, a választmány jegyzője, Domokos Zoltán ugyanis 13.30-kor arról tájékoztatott, hogy ekkor még senki nem nyújtotta be jelölti dossziéját. 16.30-kor ismét érdeklődtünk, ekkor

Hirdetés

kiderült, hogy csak Vass Levente jelenlegi választmányi elnök vállalná az RMDSZ marosvásárhelyi elnöki megbízatást.

Idézet
„A két héttel ezelőtt elfogadott és közzétett határidőre csak Vass Levente jelölti iratcsomóját iktatták. Ezután már nem lehet leadni a dossziét, hiszen a határidő, a helyszín és az elérhetőségeim is köztudottak és nyilvánosak voltak”

– tájékoztatta a Vásárhelyi Hírlapot a jegyző. Megállapítható tehát, hogy nem volt érdeklődés a tisztség iránt.

A marosvásárhelyi választmány alelnökei és a jegyző pénteken érvényesítik a jelölést, azaz ellenőrzik, hogy az iratcsomó dokumentumai megfelelnek-e a kritériumoknak (önéletrajz és szándéknyilatkozat; politikai, közéleti tevékenységi beszámoló; támogató ajánlás legkevesebb két körzeti elnök és egy platform vagy nőszervezet, vagy három körzeti elnök részéről; politikai program).

Az RMDSZ Maros megyei elnöke, Péter Ferenc által vezetett tisztújító küldöttgyűlést április 6-án 19 órától tartják a Kultúrpalota kistermében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Filmekkel, színházi előadásokkal, lemezbemutató koncertekkel indul az év a gyergyóalfalvi művelődési központnál

Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.

Filmekkel, színházi előadásokkal, lemezbemutató koncertekkel indul az év a gyergyóalfalvi művelődési központnál
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat

Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat
2026. január 14., szerda

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését
2026. január 14., szerda

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés

Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák

A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák
2026. január 14., szerda

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át
2026. január 14., szerda

Hatalmas robbanás történt a lugosi rendőrségen – videóval

Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.

Hatalmas robbanás történt a lugosi rendőrségen – videóval
Hirdetés
2026. január 14., szerda

A mindennapok legjobb dolga drágult meg leginkább a villanyáram után

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.

A mindennapok legjobb dolga drágult meg leginkább a villanyáram után
2026. január 14., szerda

Maros megyéből indult, és most Európa legkeresettebb bűnözői közül is kiemelkedik: jutalmat adnak érte

Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.

Maros megyéből indult, és most Európa legkeresettebb bűnözői közül is kiemelkedik: jutalmat adnak érte
2026. január 14., szerda

Közvitán a közigazgatási reform: több milliárd lejjel csökkenhetnek az állami kiadások

A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.

Közvitán a közigazgatási reform: több milliárd lejjel csökkenhetnek az állami kiadások
Hirdetés