
Csak Vass Levente vállalná a városi RMDSZ elnöki tisztségét
Fotó: Boda L. Gergely
Az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának március 9-ei ülésén meghozott döntés értelmében március 23-án 16 óráig nyújthatták be iratcsomójukat a szervezet elnöki tisztségére pályázók. Egyetlen dosszié érkezett, mégpedig Vass Leventétől.
2017. március 24., 13:282017. március 24., 13:28
A 48 tagú testület március 9-én megjelent 34 tagja egy tartózkodással és egy ellenszavazattal elfogadta a tisztújító küldöttgyűlés ütemtervét, időpontját és helyszínét.
Ennek értelmében a küldöttek névsorát március 16-án 20 óráig kellett véglegesíteni, az elnöki tisztségre pályázók iratcsomóinak benyújtási határidejét pedig március 23-án, azaz csütörtökön 16 órában határozták meg. Úgy tűnt, a politikai szereplők „igazodtak” ahhoz a bevett romániai gyakorlathoz, hogy mindent az utolsó pillanatokra hagynak, a választmány jegyzője, Domokos Zoltán ugyanis 13.30-kor arról tájékoztatott, hogy ekkor még senki nem nyújtotta be jelölti dossziéját. 16.30-kor ismét érdeklődtünk, ekkor
– tájékoztatta a Vásárhelyi Hírlapot a jegyző. Megállapítható tehát, hogy nem volt érdeklődés a tisztség iránt.
A marosvásárhelyi választmány alelnökei és a jegyző pénteken érvényesítik a jelölést, azaz ellenőrzik, hogy az iratcsomó dokumentumai megfelelnek-e a kritériumoknak (önéletrajz és szándéknyilatkozat; politikai, közéleti tevékenységi beszámoló; támogató ajánlás legkevesebb két körzeti elnök és egy platform vagy nőszervezet, vagy három körzeti elnök részéről; politikai program).
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
szóljon hozzá!