
A verseny tavalyi győztesei
Fotó: Némethi Katalin
A sepsiszentgyörgyi Pál Utcai Fiúk Egyesület 24. alkalommal hirdeti meg a Barangoló városismereti vetélkedőjét. A megmérettetésre legtöbb négy iskolásból és egy felnőttből álló csapatok jelentkezhetnek.
2023. április 21., 13:022023. április 21., 13:02
Az idei feladatsor megoldása érdekében az elemista jelentkezőknek egyebek mellett a Bod Péter Megyei Könyvtárat, a központi evangélikus templomkertet, a Beör-palotát kell felkeresniük.
A gimnazistáknak és középiskolásoknak a Gyulai Ferenc-házról kell adatokat gyűjteniük, az elhurcolt sepsiszentgyörgyi zsidó családok egykori lakhelyét, a gettó és a lebontott zsinagóga helyét jelölő botlóköveket kell felkeresniük, de
A feladatokra a válaszokat a diákoknak kell leírniuk nagy odafigyeléssel, mert a súlyos helyesírási hibákat tartalmazó feleletekért pontlevonás jár. A kitöltött űrlapot és a képeket zárt borítékba kell helyezni, amit a Bod Péter Megyei Könyvtár előterében található Barangoló feliratú dobozba kell bedobni május 18-ig.
A verseny legfőbb célja iskoláskorban megismertetni a gyerekekkel szülővárosukat, kiegészíteni az eddigi ismereteket, hogy észrevegyék a város rejtett értékeit is. További információk a nemeselod@yahoo.de e-mail-címen vagy a 0746-134 950-es és a 0754-882 395-ös telefonszámok (Nemes Emil tanító) valamelyikén.
Ügyészségi források szerint zavaróberendezést találtak a nyomozók hétfőn Călin Georgescu autójában. Az eszközzel meg lehet akadályozni a beszélgetések lehallgatását és rögzítését.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
szóljon hozzá!