
Több épületre is ráférne a homlokzat-felújítás. Önkormányzati támogatással is megvalósítható. Archív
Fotó: Bíró Blanka
Késik az idénre beütemezett homlokzatfelújítási program Sepsiszentgyörgyön, mert a lakókat elriasztják a vélt költségek.
2018. november 27., 20:242018. november 27., 20:24
2018. november 27., 20:292018. november 27., 20:29
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint
– nem mondanak le a programról, próbálják meggyőzni a tulajdonosi társulásokat. A polgármester szerint a városkép miatt is szükség van a régi, 1970–80-as években épült tömbházak homlokzatának korszerűsítésére.
A hőszigetelési programokkal a társasházak egy részét felújították, ám az valóban nagyobb befektetést feltételez, így legalább helyenként a homlokzatokat szeretnék újrafesteni.
A 2011/153-as törvény szerint minden lakónak kötelessége gondoskodni házának homlokzatáról, részben biztonsági, részben esztétikai okokból, ennek próbálnak érvényt szerezni Sepsiszentgyörgyön is. A jogszabály egy kiskaput is tartalmaz:
Ugyanakkor csak utólag kérhetik a költségek megtérítését közpénzből. Tóth Birtan Csaba alpolgármester szerint Sepsiszentgyörgyön a lakók mintegy 90 százaléka élhet ezzel a lehetőséggel.
Sepsiszentgyörgyön tavaly az önkormányzat felleltározta a tömbházakat, tulajdonképpen mindegyik ingatlan 40–50 éve épült, azok kivételével, melyeket az elmúlt években hőszigeteltek, mindegyikre ráférne a felújítás.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!