
A városközponti telken a kazánházat is le kell bontania az esetleges befektetőnek
Fotó: Pinti Attila
Lassan halad a városközponti mélygarázs létesítésének előkészítése Csíkszeredában, idén várhatóan a versenytárgyalást írják ki a terület hosszú távú haszonbérbe adására. Parkolóház számára is van kiszemelt telek, ennek viszont a telekkönyvi megosztását kell véglegesíteni, csak utána következhetnek további lépések.
2023. szeptember 05., 08:172023. szeptember 05., 08:17
Lassan már két éve lehet tudni, hogy van magánberuházói érdeklődés Csíkszeredában parkolóház építésére két helyszínen, aztán amikor kiderült, hogy
Az előkészítés viszont még nem jutott el addig, hogy kiírják a versenytárgyalást a területek haszonbérbe adására.
A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület májusban fogadta el azt a célszerűségi tanulmányt, amelynek alapján
Ott épülne egy mélygarázs, mert a műemlékvédelmi előírások parkolóház létrehozását nem teszik lehetővé.
Noha a tanulmány összegeket is tartalmazott, a terület leltári értékét 773 670 lejben jelölve meg, a bér értéke pedig ennek alapján évente legkevesebb 30 946 lej lehet,
Erről Bors Béla alpolgármester beszélt, miután arról érdeklődtünk, hol tart az előkészítés folyamata.
Szerinte a szeptemberi tanácsülésen már lehet ennek elfogadásáról dönteni, ezt követően még idén kiírják a licitet a hosszú távú, 49 évre szóló bérbeadásra, a mélygarázs létrehozása érdekében.
Ennél hosszabb a folyamat a másik helyszín, a Temesvári sugárút menti beépítetlen terület esetében, ahol korábban a használatlan kazánházból készült a város cselgáncsközpontot létrehozni. Mivel az épület erre nem alkalmas, erről lemondott a városvezetés, így
Jelenleg a terület telekkönyvi megosztása zajlik, ha ez befejeződik, az ősz folyamán az önkormányzati képviselő-testületnek kell elfogadnia egy célszerűségi tanulmányt a létesítmény létrehozásáról, akárcsak a másik helyszín esetében. Miután ez megtörténik, és a felértékelést is elvégzik a haszonbérleti díj megállapítása érdekében, következhet a licit kiírása a haszonbérbe adás érdekében, amely várhatóan csak jövőben lesz – tudtuk meg az alpolgármestertől.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
1 hozzászólás