A Rara Avis Természetvédő és Madártani Egyesületet kérte fel Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, hogy riassza el a lármájuk és piszkolásuk miatt kellemetlenné vált varjakat a központi Erzsébet parkból. Az akcióra az október 17-22. közötti időszakban kerül sor.
2011. október 04., 17:482011. október 04., 17:48
2011. október 04., 20:072011. október 04., 20:07
Hat évvel ezelőtt volt hasonló próbálkozás, a várt eredmény elmaradt. A szakember most abban bízik, hogy a több mozgó fény- és hangforrás távozásra készteti a télen itt éjszakázó, tízezres létszámra becsült madársereget.
„A riasztás az északi országokból hozzánk érkező varjaknak, csókáknak szól, és nem a már nálunk költő és nyáron is a parkban tartózkodó seregnek. Ellenük más módszerrel kell védekezni. Azért választottuk október közepét, mert ekkor vannak a legnagyobb létszámmal jelen a parkban” – mondta a Székelyhon.ro-nak Kelemen László, a Rara Avis Természetvédő és Madártani Egyesület elnöke.
A vetési varjak és csókák 2003-ban jelentek meg első ízben Sepsiszentgyörgy központi parkjában. Két évvel később, megfigyelések során kiderült, hogy a tavaszi vonulás során vannak egyedek, amelyek visszamaradnak, fészket raknak, szaporodnak. Ők télen-nyáron itt tartózkodnak, zavarják a sétálókat, bepiszkítják a padokat. A párszor megismételt hang- és fényriasztás esetükben nem jár eredménnyel, elűzésükre más módszert kell kidolgozni.
A varjúriasztás az említett időszakban, naponta 22 órakor kezdődik.
Miért fontos a pontos és jól megírt önéletrajz és mikor segíthetnek a továbbképző- és átképző programok? Hol érdemes tájékozódni az új munkalehetőségekről? – ezekről beszélgettünk a Maros megyei munkaügyi szakemberekkel.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
szóljon hozzá!