
Fotó: Gergely Imre
A július elsejei számítógépes elosztás után felvételt nyert, nyolcadik osztályt végzett tanulók számára tegnap elkezdődött a középiskolába való beiratkozás. Bár július 16-a az utolsó határidő a kilencedik osztályba való iratkozásra, a gyergyószentmiklósi iskolákban már hétfőn sokan jelentkeztek.
2010. július 05., 17:482010. július 05., 17:48
2010. augusztus 05., 12:342010. augusztus 05., 12:34
Fotó: Gergely Imre
A gyergyószéki középiskolák többségében az első számítógépes elosztás után még maradtak betöltetlen helyek, a tanintézményekbe további jelentkezőket várnak.
A Salamon Ernő Gimnázium öt kilencedik osztályt indít a 2010- 2011-es tanévben. A matematika- informatika intenzív, a társadalomtudomány, a természettudományok, az idegennyelv-filológia profilú osztályokba már beteltek a helyek, egyedül a matematika-informatika osztályba várnak még négy jelentkezőt.
A Batthyány Ignác Technikai Kollégiumban a következő tanévben négy kilencedik osztály indul. Ebben az iskolában könyvelő, média (képvágó-szövegszerkesztő), turisztika szak, illetve élelmiszervizsgáló technikus képzés indul. Itt a „legkelendőbb” profil a könyvelői volt, ebben az osztályban minden helyet betöltöttek. Az élelmiszervizsgáló technikus szakon még 14, a média szakon három, míg a turisztikán négy betöltetlen hely van.
Fotó: Gergely Imre
A Gépgyártó Iskolaközpont öt induló kilencedik osztálya közül a teológia szakra várják a legtöbb jelentkezőt. Erre a profilra szerda reggelig még lehet iratkozni, az iskola felvételi vizsgát szervez az erre a szakra jelentkezők számára. A „szakiban” egyébként számítástechnika, román és magyar tagozatú autószerelő, asztalos profilú osztályokat indítanak, a román tagozatú autószerelő osztályban még huszonegy szabad hely van, az asztalosképzőbe még tizennégy jelentkezőt várnak. Az iskola esti tagozatot is indít, víz-gázszerelő profillal, ide is várják a jelentkezőket.
A Sfantu Nicolae Líceumban egyetlen kilencedik osztály lesz a következő tanévben, a természettudomány profilú osztályban már mind a harminc hely betelt.
A beiratkozáshoz több okmányból összeállított iratcsomó szükséges: a diák személyi igazolványának másolata, az egységes dolgozatokra kapott jegyekről szóló igazolás, az V–VIII. osztályos anyakönyvi kivonat, az orvosi nyilvántartó lap, valamint a szülők személyazonossági igazolványának másolata.
Az okmányok mellé egy beiratkozási ív is kerül, a nyomtatványt a középiskolákban kapják kézhez. Azok a tanulók, akik július 16-ig nem iratkoznak be kilencedik osztályba, elveszítik a számítógépes elosztáson nyert helyet.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
szóljon hozzá!