Fotó: Kristó Róbert
Bár a BCG-oltás adminisztrálása zajlik, és egy másik szükséges oltás is rendelkezésre áll, hiányzik még védőoltás a kisgyermekeknek ingyenesen járók közül.
2010. július 07., 14:312010. július 07., 14:31
2010. július 07., 15:542010. július 07., 15:54
Fotó: Kristó Róbert
A kanyaró, rózsahimlő és mumpsz elleni kombinált védőoltásból megkapta a szükséges mennyiséget június közepe után a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság, és amint a napokban beszámoltunk róla, a megfelelő mennyiségű tuberkulózis elleni BCG-oltás is megérkezett.
Továbbra sincs azonban a diftéria, tetanusz, szamárköhögés, gyermekkori bénulás és haemophilus influenzae elleni kombinált oltóanyag, amelyből a mintegy kétezres szükséglet ellenére júniusban csak 140 adagot kapott az igazgatóság.
Füstös Zsuzsanna aligazgató elmondta, nem tudnak semmit arról, hogy ezt az oltást mikor pótolja az egészségügyi tárca. Azzal biztattak, hogy három héten belül, július végére kapunk oltásokat, és reméljük, hogy akkor ezt is pótolják – ismertette az aligazgató. Úgy vélte, azt a 140-et, amit kaptak júniusban, valószínűleg a még létező tartalékokból szedték össze és osztották újra.
A BCG-oltással kapcsolatosan az aligazgató közölte, zökkenőmentesen zajlik az oltás, egyelőre főként a kórházak járóbeteg-rendelőinél lévő gyermekgyógyászati szakrendelőkben. A Hargita megyebeli tüdőgyógyászok jövő héten a megye három régiójában felkészítőt szerveznek a családorvosi asszisztenseknek az oltás beadásáról. Füstös Zsuzsanna elmondta, a városokból és a közeli településekről a BCG-oltás pótlására váró gyerekeket többnyire beviszik a gyermekgyógyászati szakrendelésekre a szülők, a távolabbi települések családorvosai pedig igényelték elvitelre az oltást. Hogy az oltást a rendelőben vagy a kórházi gyermekgyógyászati rendelőkben adják be, családorvosonként változik, ezért továbbra is azt tanácsolják, hogy a szülők érdeklődjenek családorvosuknál ezzel kapcsolatosan.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.
Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.
A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.
szóljon hozzá!