
Fotó: Both Ildikó
Sepsiszentgyörgy egyik legpatinásabb utcája, a Csíki utca évtizedek óta a kiskereskedők, kézművesek, kisiparosok utcája volt.
2010. március 03., 20:062010. március 03., 20:06
Fotó: Both Ildikó
A bőrdíszműves, szűcsműhely, biciklijavító mellett több kis vállalkozás is született az elmúlt évek során. Az utcára nyíló bolthelyiségek egymásét érték, a vásárlók pedig mindent megtaláltak, amire szükségük volt. Azt hihetnénk a vállalkozások száma megnőtt ebben az utcában és még többen bérelnének, illetve vásárolnának felületet, hiszen idén külsőre is megújult a Csíki utca. Új burkolatot kapott az úttest, kicserélődtek a szegélykövek, biciklisávot hoztak létre, valamint a régi lámpákat is újakra cserélték, melyek sokkal inkább beleillenek a városképbe. Sajnálatos módon azonban a vállalkozásokat ez nem érintette pozitívan, hiszen a közel másfél éve tartó válság Háromszéket is elérte, így több kis- és közepes vállalkozást számoltak fel az utóbbi hónapokban.
A Csíki utcán végigsétálva azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok kis bolt tűnt el, az üzlethelyiségek kiadók, de olyan is van, aki az eddig bérelt felület felére csökkentette a tevékenységi felületét. A stagnáló vállalkozások mellett az is feltűnő, hogy hosszú évek óta nem volt ilyen magas a munkanélküliség Háromszéken, mint idén év elején. Jelenleg a 10 százalékot is meghaladja ez a szám, ugyanakkor az is kiderült, hogy tavaly a Kovászna megyében bejegyzett vállalkozások közel húsz százaléka tűnt el a piacról. Február végén a megyei munkanélküliségi mutató 12,41 százalékot jelzett, a Kovászna Megyei Munkaügyi Hivatal 11 645 állás nélküli személyt tart nyilván. A nyilvántartott munkanélküliek közel fele kap még támogatást, néhány személyt megpróbálnak átképezni, és más lehetőséget biztosítani számukra.
A megye gazdasági helyzete pedig elkeserítő, hiszen 2009-ben több cég is csődbe ment, vagy felfüggesztette tevékenységét. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Herman Rosner elmondta, a háromszéki vállalkozások egyötöde szűnt meg, a többség pedig felfüggesztette a tevékenységét. Számadatok szerint, 1052 cég stagnál, 435-öt töröltek a nyilvántartásból, közel 250 cég pedig önként számolta fel magát. A cégek megszűnésével pedig újabb munkahelyek szűntek meg, a statisztikai adatok szerint a válság közel 7000 ember érintett a bezárt vagy stagnáló cégek következtében.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!