
Fotó: Kristó Róbert
Két megyei tanácsos is gyanúba keveredett a CNSAS vizsgálatain: dr. Vajna Imréről, a Magyar Polgári Párt frakciójába tartozó elöljáróról már kiderítették, hogy együttműködött a Szekuritátéval, míg Bondor István ügyét még nem zárták le. Vajna nem tagadja múltját, úgy érzi, a kommunista rendszer áldozata volt, ezért most lemondana vezetői tisztségeiről, mert az általa képviselt pártnak nem akar ártani.
2010. szeptember 19., 22:242010. szeptember 19., 22:24
2010. szeptember 24., 14:372010. szeptember 24., 14:37
Fotó: Kristó Róbert
Már tavaly is sok politikus fennakadt A Volt Titkosszolgálat Levéltárát Átvilágító Országos Bizottság (CNSAS) szűrőjén. Hargita megyéből két tanácsos is gyanúba keveredett, egyikükről már bebizonyították, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Vajna Imre, a Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi szervezetének elnöke elbukott a szűrővizsgálaton.
A politikust néhány kérdéssel mi is felkerestük. Vajna nem tagadja múltját, felvállalja tettét, de úgy véli, hogy az elmúlt politikai rendszer áldozata lett, nem volt sok választása. „Bárkivel szembenézek, vállalom sanyargatásomat. Kétségtelenül megvannak a bizonyítékok ellenem, és bár sokan takargatják múltjukat, én beismerem: együtt kellett működnöm a titkosszolgálattal, kényszerítettek” – nyilatkozta Vajna Imre. Az elmúlt hetekben kétszer is behívták meghallgatásra a CNSAS vizsgálatai miatt, de nem kívánta még jobban felzaklatni magát, és nem ment el.
A megyei tanácsos kifejtette, nem akar ártani pártjának, ezért beadta lemondási kérelmét, melyben kijelentette, visszavonulna az MPP székelyudvarhelyi szervezetének elnöki, valamint megyei tanácsosi tisztségéből is. Vajna beszélt szekuritátés történetéről is. Mint mondta, megfenyegették, hogy kirúgják az egyetemről, eltörik az orrát, ha nem működik együtt a titkosszolgálattal. Vajna azt is elmondta, hogy negyedéves orvostanhallgatóként kezdték el zaklatni néhány felelőtlen kijelentése miatt. Első, 12 órás kihallgatása után a Szekuritáté az éjszaka közepén házkutatást tartott nála, amit a későbbiekben több alkalommal is megismételtek.
Folyamatosan zsarolta a titkosszolgálat, de ő soha nem károsított meg senkit, és senkiről nem adott megterhelő információkat, nem írt alá együttműködési nyilatkozatokat. Egyik kollégája 6. egyetemi évében öngyilkos lett, felakasztotta magát hasonló kényszerítések miatt, és sokszor ő is elgondolkodott, hogy kiugrik a harmadik emeletről. Most legutolsó gondolata, hogy rosszat tegyen pártjának, így felajánlotta a vezetői tisztségekről való visszavonulását.
Fotó: Kristó Róbert
A CNSAS szűrővizsgálatainál egy másik megyei tanácsos is gyanúba keveredett. Bondor István egykori főtanfelügyelő, jelenleg az RMDSZ színeiben tevékenykedő megyei elöljáró ügyét még nem zárták le. Egyelőre nem bizonyították be róla, hogy ténylegesen együttműködött a titkosszolgálattal. Bondort telefonon kerestük meg, de kérésünkre, hogy nyilatkozzon a rendszerváltás előtti feltételezett titkosszolgálattal való együttműködéséről, rövid választ kaptunk: „Ezt honnan szedték? Ez nem igaz!”.
Romániában az átvilágító bizottság 2009-ben több mint 7500 politikust és köztisztviselőt állított vizsgálat elé. Azóta sokukról derült ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Egyikük épp Vajna Imre volt, aki elismeri tetteit, de úgy véli, áldozata lett a kommunista rendszernek. Mint mondja, ezzel nem csak ő járt így, hisz másokra is kényszerítettek olyan dolgokat, amikért most bűnhödniük kell. Egyesek megpróbálják takargatni tetteiket, mások pedig a kiállnak, és bevallják, nem volt más lehetőségük, véli a politikus.
Visszakerült a toronygomb és a kereszt a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyára. A péntek délelőtti esemény nem csupán a felújítás egyik leglátványosabb mozzanata volt, hanem a jelen nemzedékének üzenete is a századok múlva élőknek.
A Vitalissima Kft. működtetheti a tömegközlekedést, módosították a kis elkerülő út nyomvonalát, és újabb kísérletet tesznek a Monturist vezetőváltására. Gyergyószentmiklós önkormányzata emellett előkészíti a Gábor Áron utcai Békény-híd felújítását.
Bontják a Kárpát és a Köves utcák tömbházai közelében álló régi kazánházat Borszéken. A több mint harminc éve használaton kívül álló épület felszámolásával a városrész rendezését készítik elő.
Más évekhez képest visszafogottabb zenei programmal, de gazdag gasztronómiai kínálattal várja a vendégeket a július 24–26. között következő bográcsfesztivál. A szervezők idén a helyi és térségi ízeket állították a borszéki események középpontjába.
Néhány napon belül elkészül a 19. Székelyföldi Lovas Ünnep teljes, négynapos programja. Az augusztus 20–23. között Gyergyószentmiklóson sorra kerülő rendezvény szervezői lovasok, szekeres gazdák és kutyatartók számára is felhívást tettek közzé.
Rovarirtást végez Gyergyószentmiklós önkormányzata július 27-én, hétfőn 21 és 24 óra között. A szúnyogok és kullancsok ellen történik az intézkedés.
Különleges zenei est várja az érdeklődőket csütörtökön 19 órától a gyergyószentmiklósi Transylvanik kézműves söröző emeleti termében. A rendezvény vendégei Lőrinczi György és Gagyi Dénes historikus hangszerkészítők, lantkészítő mesterek lesznek.
Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház alkalmazottai az országos tiltakozó akcióhoz csatlakozva. A munkabeszüntetés ideje alatt a sürgősségi betegellátás folyamatosan biztosított volt.
A jövőféltők előtt nem lehet kétséges a bőséges gyermekáldás fontossága, különösen mifelénk nem. Éppen ezért bír kiemelt jelentőséggel a székelyföldi vándorbölcső-lakók találkozója, amelynek második felvonását Oroszhegyen tartják augusztus 8-án.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.