
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
A hatóságok szerint állati eredetűek azok a csontok, amelyeket román nacionalista szervezetek az Úzvölgyében eltemetett 150. román katona földi maradványainak tekintettek – számol be az MTI.
2020. február 03., 15:402020. február 03., 15:40
2020. február 03., 15:502020. február 03., 15:50
Mint a hírügynökség írja, a csontokat a jászvásári Törvényszéki Orvostani Intézet vizsgálta meg; a vizsgálat eredményeiről a moinești-i ügyészség tájékoztatta Árus Zsoltot, a Székely Figyelő Alapítvány elnökét. Árus az egyik közösségi portálon tette közzé az ügyészség válaszát. Az úzvölgyi katonatemetőben több román nacionalista megmozdulást is szervező Calea Neamului Egyesület elnöke, Mihai Tîrnoveanu tavaly szeptember 23-án jelentette be, hogy
Erre hivatkozva vonultak 150 fáklyával a temetőbe október 25-én, a román hadsereg napján.
Árus Zsolt az MTI-nek elmondta: román állami intézmények sorát kereste meg az ügy kapcsán közérdekű adatigénylési kéréssel. A katasztrófavédelem illetékesei azonnal megerősítették, hogy talált lőszereket szállítottak el a helyszínről.
Árus egyértelmű félrevezetésnek nevezte a román katona maradványainak a megtalálására vonatkozó bejelentést, és mérlegelendőnek tartotta, hogy érdemes-e feljelentést tenni az ügyben. Az úzvölgyi katonatemető ügyét felkaroló román nacionalista szervezetek és a temetőt saját közvagyonaként telekkönyveztető Dormánfalva önkormányzata figyelmen kívül hagyta az illetékes román hatóságnak az álláspontját a temetőben nyugvó román katonákról.
A bukaresti védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) tavaly június 12-én közzétett összegzésében tisztázta, hogy
A hatóság állítása szerint 130 román katonát az Úzvölgyétől keletre fekvő, ma már nem létező Poiana Uzului (Úzmező) településen temettek el, az ő földi maradványaikat azonban a két világháború között a Bákó megyei Comănești (Kománfalva) katonatemetőjében helyezték örök nyugalomra. A védelmi tárca honlapján elérhető összegzés, amelyhez a korabeli dokumentumok fénymásolatait is csatolták, 11, Úzvölgyében eltemetett román katonáról tesz említést.
A magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka július végén a Tusványoson szervezett pódiumbeszélgetésen olyan dokumentumokat mutatott be, amelyek tanúsítják, hogy
Közülük öten a magyar hadseregben szolgáltak, egy korábbi kutatás pedig további egy katonáról megállapította, hogy orosz volt. Dormánfalva önkormányzata tavaly áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban Csíkszentmárton község gondozott. Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Az ügy több pernek a tárgyát képezi.

A fokozott hatósági jelenlét ellenére a feldühödött románok kitörték az úzvölgyi temető kapuját és beözönlöttek a sírkertbe, kitépték a mogyorófa kereszteket és elfoglalták a temetőt.
A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatos eljárást.
A Segesvári Középkori Fesztivál Románia legnagyobb ilyen rendezvénye. Idén július 24-26. közt várják a több mint 25 ezer látogatót az óváros falai közé, ahol először lép fel a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület is harci bemutatókkal.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés Romániát az Európai Unió legnagyobb földgáztermelőjévé teszi.
Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.
Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.
Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.
Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók (PFA) száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal honlapján kedden közzétett adatokból.
8 hozzászólás