Úttalan utakon

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Szinte már teljesen kitörlődött a gyergyószentmiklósiak tudatából az a megyei út, amely a várost Balánbányával köti össze. A Gyilkos-tó irányába haladó országútba a négyes kilométernél torkolló, Kovács Péter-nek nevezett hely felé vezető út inkább erdei, fakitermelő útnak néz ki, mintsem megyei útnak.

Gergely Imre

2010. január 08., 10:092010. január 08., 10:09

2010. január 08., 10:382010. január 08., 10:38

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre



Elhagyva Gyergyószentmiklóst, a négyes kilométer irányába haladva tábla jelzi a 125A számú út jelenlétét. Ez az út köti össze a várost Balánbányával, pontosabban tette ezt addig, amíg lehetett rajta közlekedni.

Akik Gyergyóból most szeretnének eljutni Balánbányára, nagy kerülőt kell megtegyenek. Csíkszereda felé haladva, Csíkszentdomokosnál kell letérni a valamikori bányaváros irányába, ez az útszakasz viszont körülbelül 40 kilométeres. A 4-es kilométeren átvezető járhatatlan út mindössze 18 kilométer lenne, tehát jelentős mennyiségű időt, üzemagyagot és energiát spórolhatnának meg az autósok.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Itt viszont már jó ideje képtelenségnek számít a személygépkocsival való közlekedés, főleg a téli időszakban. Szekérrel, vagy magas terepjáró autóval is nagy megpróbáltatásnak számít ez az útszakasz.

A tó mellett elhaladó úton csak a kirándulók közlekednek, valamint a fakitermelők, hiszen a tetőn való átkelést csak azok a gépkocsivezetők kockáztatják meg, akik nem ismerik az utat. A környékbeli favágók szerint bizonyos résztől már képtelenség tovább menni a jég és a göröngyös út miatt. Itt sokszor még traktorral is nehéz az átkelés.

A Hargita megyei önkormányzat tervei között szerepel az út rehabilitálása, erre viszont 9 millió eurós alap szükséges, hiszen az utat teljesen újra kellene építeni. Ez az egyetlen út, amely Balánbányát direkt módon köti össze országúttal, vagyis a Gyilkos-tó irányából Gyergyószárhegy felé haladó, 12-es számú úttal, így hát mindenképpen fontos lenne ez a befektetés.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Sok gépjárműtulajdonos nem is tudta, hogy a négyes kilométeren áthaladó út Balánbányára vezet, most viszont van, ami erre felhívja a figyelmet. Papíron ez az útszakasz már régóta le van zárva a forgalom elől, és csak saját felelősségre használható. Néhány hete azonban útjelző táblákat helyeztek el. Ez a tábla viszont nem azt jelzi, hogy az út járhatatlan lenne, legalábbis a Gyergyószentmiklósi részen nem, sőt irányt mutat, úgy, ahogyan ezt egy normális megyei úton szokás.

A Gyergyószentmiklós vagy a Gyilkos-tó irányából haladó sofőröket megtévesztheti az útjelző tábla. Már volt arra példa, hogy tapasztalatlan sofőrök az útjelzőben bízva nekivágtak a hegynek. Néhány kilométer után azonban vissza kellet fordulniuk, mélyen a fejükbe vésve a régi tanácsot: járt útat a járatlanért...

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Mikulás Falu: a városnapok után is élni fog a varázslat Gyergyószentmiklóson

A Szent Miklós Napok keretében nyílik meg a Mikulás Falu a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán. Az esemény 3 napon át várja a családokat programokkal, de a helyszín utána is látogatható lesz, egészen december 21-ig.

Mikulás Falu: a városnapok után is élni fog a varázslat Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Funkenhauzer Zsófia kiállítása nyílik meg a Pro Art Galériában

Utak, tájak címmel nyílik meg december 5-én 17 órakor Funkenhauzer Zsófia képzőművész kiállítása a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában.

Funkenhauzer Zsófia kiállítása nyílik meg a Pro Art Galériában
2025. november 28., péntek

Gyerekrajzok között utaznak majd a GyerBusz utasai

Megérkezett Gyergyószentmiklósra az első két, 79 férőhelyes elektromos autóbusz, amelyek a város és környékbeli községek közszállítását fogják szolgálni. A járművek díszítéséhez több száz gyermektől várnak rajzokat.

Gyerekrajzok között utaznak majd a GyerBusz utasai
2025. november 28., péntek

Adománygyűjtés indul Gyergyószentmiklóson

Tartós élelmiszert gyűjt a gyergyószentmiklósi önkormányzat rászoruló időseknek és családoknak november 28. és december 16. között, több városi gyűjtőponton.

Adománygyűjtés indul Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2025. november 28., péntek

Lábbusz indulhat Gyergyóremetén – önkéntes „buszvezetőket” keresnek

Gyergyóremete is elindítaná a Lábbusz programot, amelynek célja, hogy a gyerekek biztonságosan, szervezetten és környezettudatos módon jussanak el reggelente az iskolába. Önkéntes kísérőkre – úgynevezett „buszvezetőkre” – van szükség.

Lábbusz indulhat Gyergyóremetén – önkéntes „buszvezetőket” keresnek
2025. november 28., péntek

Ajándékot termő fa: adománygyűjtést szervez a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt

A gyergyószentmiklósi Vöröskereszt idén is megszervezi hagyományos adománygyűjtését a térségben élő rászorulók támogatására az Ajándékot termő fa elnevezésű akció keretében.

Ajándékot termő fa: adománygyűjtést szervez a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt
2025. november 27., csütörtök

Szent Miklósra és Fogarasy Mihályra figyel Gyergyószentmiklós

Új szobra készült Gyergyószentmiklós védőszentjének, ezt viszik körbe a város főterén a Szent Miklós templom idei búcsús körmenetén. Fogarasy Mihály püspök emlékét pedig az életét bemutató könyv és kiállítás is közelebb hozza a közösséghez.

Szent Miklósra és Fogarasy Mihályra figyel Gyergyószentmiklós
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Adventi tartósélelmiszer-gyűjtés Gyergyószentmiklóson

Tizenkettedik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az adventi tartósélelmiszer-gyűjtést. Az Együtt egymásért akcióval 500 rászoruló család ünnepét teszik könnyebbé. Kérik az embereket, hogy legyenek a remény hordozói, figyeljenek egymásra.

Adventi tartósélelmiszer-gyűjtés Gyergyószentmiklóson
2025. november 27., csütörtök

Megszegte a távoltartási végzést, letartóztatták

Letartóztattak egy 50 éves bélbori férfit, aki megszegte a korábban ellene kiadott távoltartási végzést, melyet családon belüli erőszak elkövetése miatt rendeltek el.

Megszegte a távoltartási végzést, letartóztatták
2025. november 26., szerda

Mobilitás 2: 28,2 millió lejes közlekedésfejlesztésre készülnek Gyergyószentmiklóson

Elfogadta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a Mobilitás 2 nevű, 28,2 millió lejes közlekedésfejlesztési projekt részleteit, amely a Gyilkos-tó utat és a Kossuth Lajos utcát érinti. A Központi Fejlesztési Ügynökség a napokban írja alá a szerződést.

Mobilitás 2: 28,2 millió lejes közlekedésfejlesztésre készülnek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés