
Fotó: Erdély Bálint Előd
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra számíthatnak azok, akik az elkövetkezőkben a Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva közötti 131A jelzésű megyei úton közlekednének, hiszen elkezdődött a szakasz felújítása. A tervek szerint nyár végéig aszfalt kerül az útra.
2020. március 02., 19:282020. március 02., 19:28
Az átereszek helyszínre szállításával kezdődött el hétfőn a 131A jelzésű megyei út felújítása, amelyeket hamarosan a földbe fognak ásni a vízelvezetés megoldása érdekében – tudtuk meg Jakab Attila homoródszentmártoni polgármestertől. A munkálatok során nem kell teljes útlezárásokra számítani, ám előfordulhat, hogy 15–20 percet várniuk kell az autósoknak, mielőtt tovább haladhatnának. Ezért és a kivitelezés okozta sár miatt a lakók türelmét kérik.
– tudtuk meg a helyszínen. A munkálatok idejére a községközpontban található sóskút felé terelik el a Homoródalmásra, illetve Homoródkeményfalvára igyekvő autósokat. Éppen ezért ott
valamint némileg az érintett utcákat is feljavítják. A polgármester arra kéri az elterelő útvonal mentén lakókat, hogy az elkövetkező időszakban ne hagyják autóikat, illetve mezőgazdasági gépeiket a portáik előtt, hiszen amúgy is nehézkes a közlekedés a szűk utcákban. Jakab Attila hozzátette, a terelőutat ki fogják táblázni.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke korábban elmondta lapunknak, hogy összesen 17,44 millió lejből újíttatják fel az útszakaszt, amelyből 10,45 millió lejért az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL) pályáztak. Az összegből szélesíteni fogják az úttestet, amelyre 20 centiméteres vastagságú töltést, illetve 15 centiméteres tört kő réteget terítenek le. Az alapréteg aszfalt öt centiméteres lesz, amelyre további négy centiméter kopóréteget terítenek le.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A lakott területeken fedett sáncokat alakítanak ki, de a kapubejáróknál is végeznek korszerűsítéseket. A munka során két betonhidat építenek majd, egyet Homoródszentmártonban, a másikat pedig Abásfalván.
Jakab Attila lapunknak elmondta, tudomása szerint
„Sok bajjal és kellemetlenséggel jár a megkezdett munka, de arra kérem a lakókat, hogy legyenek türelemmel, hiszen hosszútávon mindenki csak nyerni fog a felújítással” – szögezte le. Arra is kitért, a homoródszentmártoni szakasz felújítása előtt mindenképp a földbe helyezik a szennyvízhálózat bővítése érdekében szükséges csöveket, hogy a későbbiekben ne kelljen feltörni az utat.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
szóljon hozzá!