
Vida Gábor, a Látó folyóirat főszerkesztője
Fotó: Marosvásárhelyi polgármesteri hivatal facebook-oldala
Létrehozták a Kovács András Ferenc Költészeti Díjat – jelentette be Vida Gábor, a Látó Irodalmi folyóirat főszerkesztője pénteken a marosvásárhelyi Gemma Kávézóban. Az első díjazott nevét április 11-én, a magyar költészet napján jelentik be.
2024. március 22., 14:172024. március 22., 14:17
2024. március 22., 14:282024. március 22., 14:28
A Látó szépirodalmi folyóirat vezetősége tartott sajtótájékoztatót pénteken délelőtt a marosvásárhelyi Gemma Kávézóban. A könyvekkel teli polcok előtt beszéltek arról, hogy miért tartják fontosnak a költészeti díj létrehozását.
Szabó Róbert Csaba kiemelte: a tavaly decemberben elhunyt Kovács András Ferenc Marosvásárhelyen alkotta meg költői művének nagy részét, a Látó Irodalmi folyóirat főszerkesztője is volt. Kötelességüknek érzik létrehozni a nevét viselő díjat, elkezdeni a költői hagyaték feldolgozását.
Szabó Róbert Csaba méltatta Kovács András Ferencet
Fotó: Marosvásárhelyi polgármesteri hivatal facebook-oldala
Örömmel jelentette be, hogy a díj mellé felsorakozott a város és a megye is, biztosítva az anyagi hátteret.
– fogalmazott.
Codău Annamária, a Látó munkatársa elmondta, a Kovács András Ferenc Költészeti Díjat a 65. életévüket be nem töltött, magyarul alkotó költők kaphatják meg, akik nyitottak, a formai fegyelem, a kíváncsiság, illetve a más kultúrákban való megmerítkezés, közéleti érzékenység jellemző rájuk. Ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek Kovács András Ferenc költészetében és életében is jelen voltak. A szakmai kuratórium évente egyszer ítéli oda a díjat, amellyel kétezer eurós pénzbeli támogatás is jár Maros Megye Tanácsa és a marosvásárhelyi városháza jóvoltából.
Kovács Mihály Levente, a megyei tanács alelnöke gratulált a díj létrehozóinak, és azt mondta, a képviselő-testület továbbra is a kultúra egyik legfontosabb mecénása lesz.
A kezdeményezést méltatta Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester is, aki szerint
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn azt a hét személyt, akik botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá szombat éjjel a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira – közölte hétfőn a dési ügyészség.
szóljon hozzá!