Urmánczy per: még egy hetet kaptak

•  Fotó: Csibi Márti

Fotó: Csibi Márti

Újra elnapolták a maroshévízi Urmánczy egyesület perét – a halasztási kérelmet ezúttal is Czirják Károly elnök nyújtotta be.

Csibi Márti

2010. május 11., 20:382010. május 11., 20:38

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

A tárgyalás elnapolásának igényével nyújtott be kérést a bíróságra a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület.
Czirják Károly elnök azzal érvelt, hogy szeretnék, ha az ülés nyilvánosan és nem zárt ajtók mögött zajlana.

A hétfő délutánra kiírt tárgyaláson egyébként Ilie Sandru, a szintén hévízi Miron Cristea Egyesület elnöke is megjelent. A bírónő ellenvetés nélkül elfogadta az Urmánczy egyesület kérését, és a következő tárgyalás időpontját május 18-ára tűzték ki.

Czirják Károly egyesületi elnök  reméli, a megjelölt időpont előtt sikerül egyeztetniük Kincses Előd ügyvéddel, a védelem felvállalása érdekében. A következő tárgyalásra egyébként a sajtó képviselőit is szívesen látja az egyesület, mondta Czirják.

A maroshévízi székhelyű Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet a szintén hévízi Miron Cristea, Radio Ardealul és Glasul Calimanilor Alapítványok idézték törvény elé. A felperesek elsősorban arra neheztelnek, hogy a szervezet statútumának 4. cikkelye támogatja az önrendelkezési tevékenységeket, ez pedig szerintük alkotmányellenes, ezért kérik a bíróságot, hogy szüntesse meg a hivatalosan bejegyzett egyesületet.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Döntő hét a parlamentben: kezdődik a 2026-os költségvetés-tervezet vitája

Hétfőn kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete.

Döntő hét a parlamentben: kezdődik a 2026-os költségvetés-tervezet vitája
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Bojkott árnyékában kezdődik a nyolcadikosok próba-képességvizsgája

Hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődik a nyolcadikosok országos próbafelmérése.

Bojkott árnyékában kezdődik a nyolcadikosok próba-képességvizsgája
2026. március 16., hétfő

Üzemanyagárak: nem várt következményei lehetnek az ársapkának a kormányfő szerint

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint alapos elemzésre van szükség az üzemanyagárak esetleges hatósági korlátozása előtt, mert az állami beavatkozásoknak nem várt mellékhatásaik is lehetnek.

Üzemanyagárak: nem várt következményei lehetnek az ársapkának a kormányfő szerint
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Hegyi levegő, ásványvíz, gyógyulás – balneológiai kezelések Tusnádfürdőn

Tusnádfürdő balneológiai hagyományai ma is élnek: a Hotel Tusnád kezelőbázisán a természetes gyógytényezők és a modern fizioterápia segítik a mozgásszervi és keringési betegségek kezelését – sok vendég már évtizedek óta visszajár a kúrákra.

Hegyi levegő, ásványvíz, gyógyulás – balneológiai kezelések Tusnádfürdőn
2026. március 16., hétfő

Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját, a másik nagy nyertes a Bűnösök lett

Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.

Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját, a másik nagy nyertes a Bűnösök lett
2026. március 16., hétfő

Támogatásigénylés: a pénzmagoknak ágyaznak meg a gazdák hétfőtől

Idén majdnem három hónapig tart az egységes mezőgazdasági támogatások kérelmezési időszaka. Hétfőtől 79 féle juttatásra nyújthatnak be támogatásigénylést a gazdák az APIA-hoz.

Támogatásigénylés: a pénzmagoknak ágyaznak meg a gazdák hétfőtől
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Semjén Zsolt Gyergyószentmiklóson: küldetésünk, hogy megmaradjunk

Felemelő volt, amikor 120 gyermek és fiatal egy hangon énekelte az „Egy szabad országért” című dalt. Ez volt a március 15-i gyergyószentmiklósi ünnepség legmeghatóbb pillanata. Az eseménynek két ország miniszterelnök-helyettesei is részesei voltak.

Semjén Zsolt Gyergyószentmiklóson: küldetésünk, hogy megmaradjunk
2026. március 15., vasárnap

Így mutatnak a székelyek piros-fehér-zöldben március 15-én

Székelyföld-szerte jelen voltunk a március 15-i ünnepségeken, képes anyagunkban abból adunk ízelítőt, hogy Marosvásárhelytől Csíkszeredáig, Székelyudvarhelytől Sepsiszentgyörgyig hogyan ünnepeltek a székelyek.

Így mutatnak a székelyek piros-fehér-zöldben március 15-én
Hirdetés