A Sapientia Egyetem Csíkszeredai Karain meghirdetett 550 helyből 238-ra jelentkeztek az elmúlt héten lejárt felvételin. Volt olyan szak is – a szociológia –, amelyre mindössze heten iratkoztak be. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi matematika-informatika szakára egyetlen jelentkező sem akadt.
2011. július 26., 14:072011. július 26., 14:07
2011. szeptember 13., 12:502011. szeptember 13., 12:50
Felvételi-beiratkozás helyét mutató papírlap. Kevesek irányjelzője
„Az eredmények az egyetemen ki vannak függesztve” – hárította el a Székelyhon.ro újságírójának az idei felvételi eredményekre vonatkozó kérdését Biró A. Zoltán, a Sapientia – EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánja. Portálunk az illetékes, nyilatkozat tételére feljogosított személytől az után érdeklődött, hogy az említett karon meghirdetett helyekre hányan jelentkeztek. Mint utólag Süket Levente kari főtitkártól megtudtuk: a karon idén összesen 260 tandíjmentes, illetve költségtérítéses helyet hirdettek meg, ebből száz helyet foglaltak el.
Negatív rekord
Az elmúlt évek toronymagasan a legkeresettebb képzési ágának a társadalomtudományi bizonyult, idén viszont mindkét ide tartozó szak „történelmi mélypontra” került: az ötven szociológiai helyből csak hétre jelentkeztek, az ugyancsak ötven helyet számláló kommunikációs és PR szakra (amelyre annak 2003-as elindítása óta szinte mindig túljelentkezés volt) pedig 39-en tették le a dossziét. A környezetmérnöki szak 50 helyére 12-en jelentkeztek, az élelmiszeripari mérnök szak ugyancsak 50 helyére pedig 23 személy iratkozott be. A közélelmezési és agroturisztikai mérnök-menedzser szak 30 helyére 11-en, a ipari biotechnológia szak 30 helyére pedig nyolcan iratkoztak.
138 jelentkező a 290 helyre
A Sapientia másik csíkszeredai karának felvételi eredményeiről már beszámoltunk. A Gazdaság- és Humántudományok Karán a múlt heti határidő lejártáig összesen 138 jelentkezőt regisztráltak. Itt összesen 290 helyet hirdettek meg, a legkevesebben a világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szakra jelentkeztek, szám szerint öten. Az agrár- és élelmiszeripari, valamint általános közgazdaság szakra összesen 41, könyvelésre 29, statisztikára 12, marketingre 31, román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom szakra pedig 20 jelentkező volt.
Az alacsony jelentkezés leginkább az idei érettségi eredményekkel magyarázható, a Sapientia Egyetem idén ősszel is szervez egy újabb felvételit.
Érdeklődés hiányában elmarad
Tizenegy év csíkszeredai oktatás után idén Székelyudvarhelyen hirdetett felvételit a Babeş–Bolyai Tudományegyetem. A jelentkezési határidő ott is lejárt, és a matematika-informatika szakra érthetetlen módon senki nem iratkozott be. Az egyetem vezetősége nemrég azt nyilatkozta, hogy idén ősszel nem is hirdetnek pótfeltévelit, így a Csíkszeredából „száműzött” képzés egy esztendeig biztosan nem fog működni. A MÜTF Oktatási Központban viszont másfélszeres túljelentkezést jegyeztek.
A Spiru Haret Egyetem Csíkszeredai Műszaki Központjánál is érdeklődtünk az idei felvételi iratkozásokról, ám a központ igazgatója szabadságát tölti, a titkárságon pedig nem szolgáltak információval.
A következő tanévre országos szinten az állami egyetemeken 63 ezer ingyenes és megközelítőleg ugyanennyi tandíjas helyet hirdettek meg. A magánegyetemeken összesen harmincezer hely várja a leendő diákokat.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
szóljon hozzá!