
Majális a hévízi magyar napokon. Idén is megtartják a jó hangulatú programot. Archív
Fotó: Czirják Károly
Csütörtöktől négy napon át a magyar kultúráé lesz a főszerep Maroshévízen, ahol idén hetedszerre szervezik meg a Magyar Művelődési Napokat. Az ünnepségsorozat keretében tartják ezúttal is a Dr. Urmánczy Nándor Emléknapot, ugyanakkor hangsúlyt kap az egyház, az iskola, de lesznek ifjúsági rendezvények és majálisozás is.
2018. május 09., 18:442018. május 09., 18:44
2018. május 09., 18:452018. május 09., 18:45
Megszokott, hogy minden napnak tematikája van a maroshévízi magyarok ünnepén, idén is így kínálják a programokat a szervezők. Csütörtökön az egyház és a kultúra jut főszerephez, ökumenikus istentisztelet, zongorakoncert és a Háromszék Néptáncegyüttes előadása révén. Péntekre Kemény János-iskolanapot hirdettek a szervezők, a középsikolai oktatás 15. évfordulójára. Ennek keretében a névadó emlékét idéző osztálytevékenységek fognak zajlani, lesznek könyvbemutatók, koszorúzás és felirat-leleplezés, illetve az ünnepelt iskola műsorral kedveskedik a helyieknek és vendégeiknek.
A Dr. Urmánczy Nándor Emléknapot szombaton tartják. Ennek a napnak a programja ökumenikus igehirdetéssel kezdődik a római katolikus templomban, majd koszorúzást tartanak az Urmánczy-sírboltnál. Az ünnepség a közösségi házban folytatódik emléktábla-avatással, az Urmánczy-díjak átadásával, szimpóziummal, könyvbemutatóval. Nagy Mária esti koncertjét megelőzően a rajongóknak közönségtalálkozó keretében adódik lehetőségük beszélgetni a rockénekesnővel. A beszélgetésre és a koncertre is a művelődési házba várják a közönséget. A szombati nap székely-magyar bállal zárul.
Az Urmánczy-emléknap eseményeivel párhuzamosan ifjúsági közösségi programokat is hirdettek a szervezők a Kemény János-iskolában a szamosújvári magyar tannyelvű gimnázium, a gyergyótölgyesi általános iskola, a borszéki Zimmethausen iskolaközpont és a salamási általános iskola bevonásával. Az ifjúsági programokat báli mulatság zárja.
Majális lesz a magyar napok zárónapján, vasárnap. Az Urmánczy-strand kertjében magyar ízeket kóstolhatnak, kedvükre mulatozhatnak a résztvevők.
Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.
Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.
Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.
Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.
Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.
A kormánykoalíció vezetőinek csütörtöki ülésén született megállapodás a kiszolgáltott helyzetű személyek számára jelent győzelmet – nyilatkozta Kelemen Hunor.
Bejelenti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot a kormány a következő napokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan.
Erdélyben elsőként rendeznek átfogó mesterséges intelligencia-konferenciát: a TransylvanAI rendezvényen az MI oktatásra, iparra, egészségügyre és turizmusra gyakorolt hatása kerül terítékre. Bárki részt vehet rajta, csupán regisztráció szükséges.
Sikerült feloldani a patthelyzetet a parlament pénzügyi bizottságában, így elhárult az akadály a költségvetés elfogadása elől.
Elkezdődött csütörtök reggel a parlamentben a kormánykoalíció ülése, amelyen a kormánypártok megpróbálják feloldani a 2026-os állami költségvetés tervezetéről szóló vitát.
szóljon hozzá!