Hirdetés
Hirdetés

Ünnep a nárciszok között

A táncosok a mazsorettek vezetésével vonultak ki a nárciszmezőre •  Fotó: György László

A táncosok a mazsorettek vezetésével vonultak ki a nárciszmezőre

Fotó: György László

Negyvenharmadik alkalommal tartottak nárciszfesztivált vasárnap Szentegyházán.

Dósa Ildikó

2018. május 27., 18:472018. május 27., 18:47

Délelőtt a kisváros lakói népviseletbe öltözött táncosok felvonulásában gyönyörködhettek, akiket a helyi hagyományőrző huszárcsapat, a fúvószenekar, valamint a mazsorettek vezettek a Pokolláz nevet viselő tisztáson található nárciszrétre, ahol még nem nyílt el teljesen a védett virág.

Hirdetés

Itt tizenegy órakor nyitották meg a rendezvényt, majd Csíkkarcfalva, Csíkszentdomokos, Gyergyóditró, Gyergyóremete, Kászonaltíz és Lövéte hagyományőrző csoportjai, illetve a helyi Veterán és a Hüpürcsös néptánccsoport lépett színpadra. Az előadások után a helyi önkormányzat bográcsban készült egytálétellel vendégelte meg a jelenlévőket, majd akinek kedve volt hozzá, népzenére rophatta napestig.

A nárciszmezőn állítottak színpadot a néptáncosoknak •  Fotó: Dósa Ildikó Galéria

A nárciszmezőn állítottak színpadot a néptáncosoknak

Fotó: Dósa Ildikó

A helyszínen kézműves termékeknek is állítottak standokat, de aki az olcsó csecsebecsét részesítette előnyben, azt is megtalálta. A nárciszfesztivál időpontját a pünkösd határozza meg – mondta lapunknak György László kultúrigazgató, aki már két évtizede a rendezvény szervezője.

Idézet
Két hete még nem nyílt a nárcisz, pünkösdre nem szervezhettük a fesztivált, most meg nagyjából elvirágzott, de azért még láthatunk néhány szálat

– tette hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Bóka János lett a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője

Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén.

Bóka János lett a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Bírósági úton ért el fontos eredményt a Sanitas a bértörvénytervezettel kapcsolatban

A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatos eljárást.

Bírósági úton ért el fontos eredményt a Sanitas a bértörvénytervezettel kapcsolatban
2026. július 21., kedd

Idén magyar lovagokkal és úrnőkkel is találkozhatunk a Segesvári Középkori Fesztiválon

A Segesvári Középkori Fesztivál Románia legnagyobb ilyen rendezvénye. Idén július 24-26. közt várják a több mint 25 ezer látogatót az óváros falai közé, ahol először lép fel a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület is harci bemutatókkal.

Idén magyar lovagokkal és úrnőkkel is találkozhatunk a Segesvári Középkori Fesztiválon
2026. július 21., kedd

Hivatalos értesítésnek tűnik, valójában csalás – SMS-es átverésre figyelmeztetnek

Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.

Hivatalos értesítésnek tűnik, valójában csalás – SMS-es átverésre figyelmeztetnek
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
2026. július 21., kedd

Pénzjutalomban részesülnek a nyári országos vizsgákon tízes átlagot elért diákok

Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat.

Pénzjutalomban részesülnek a nyári országos vizsgákon tízes átlagot elért diákok
2026. július 21., kedd

Az Azomureș vegyipari kombinát munkáját is segíteni fogja a fekete-tengeri földgáz kitermeléséhez szükséges platform

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés Romániát az Európai Unió legnagyobb földgáztermelőjévé teszi.

Az Azomureș vegyipari kombinát munkáját is segíteni fogja a fekete-tengeri földgáz kitermeléséhez szükséges platform
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Harmadik napja akadozik a vízszolgáltatás Szászrégenben

Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.

Harmadik napja akadozik a vízszolgáltatás Szászrégenben
2026. július 21., kedd

A kataszeri nyilvántartást megbénító kibertámadás a gazdaságra is kihat

Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.

A kataszeri nyilvántartást megbénító kibertámadás a gazdaságra is kihat
2026. július 21., kedd

Két ittas sofőrrel szemben intézkedtek Hargita megyében, egyiküket őrizetbe vették

Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Két ittas sofőrrel szemben intézkedtek Hargita megyében, egyiküket őrizetbe vették
Hirdetés