
Március közepén új kiírás lesz a tömbházak hőszigetelésére, erre fogja az önkormányzat újra benyújtani a dokumentációt
Fotó: Gergely Imre
Lakossági fórumra hívja a városvezetés azokat a gyergyószentmiklósiakat, akik azokban a tömbházakban élnek, amelyek felújítására több éve nyert támogatást az önkormányzat. A stagnáló fejlesztés megvalósulására új lehetőség nyílik.
2020. február 25., 10:302020. február 25., 10:30
A fórumot szerdán 18 órától tartják a művelődési központ nagytermében, és itt egy újonnan induló pályázat részleteit fogják ismertetni az érintettekkel. Amint azt Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere elmondta,
A tervezett munkálatok ugyanis azért nem haladtak eddig, mert egyetlen cég sem jelentkezett ezek kivitelezésére.
A régi pályázat elkészítésekor kiszámolt árak már elavultak akkorra, amikor a közbeszerzést kiírhatták, és ezeken már nem lehetett változtatni, a Központi Fejlesztési Régió illetékes hivatala ugyanis nem járult hozzá az érték növeléséhez. Így, az árkülönbözetet a lakóknak vagy az önkormányzatnak kellett volna előteremtenie.
A hozzájárulások aránya nem változik (60 százalékot finanszíroz az Európai Unió, 25-öt a lakók, 15-öt pedig a város) ezeket továbbra is vállalni kell, az új árak mellett.
A karácsonyi ünnepkörhöz tartozik a Heródes által meggyilkoltatott fiúgyerekek, azaz „apró szentek” napja is, régen gazdag, mára kikopó szokásrenddel. Ilyenkor lehet büntetlenül megvesszőzni a lányokat, asszonyokat, de koránt sem nevelés céljával.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
szóljon hozzá!