
Fotó: Facebook/Éva Judit Sztakics
Visszakerült Magyarország koronás kiscímere a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium saroképületének homlokzatára. Az iskolaépület felújítási munkálatai befejeződtek, egyúttal visszaállították a kiugró oromfalat, és az eredetileg ott levő, kőbe faragott címert is.
2019. szeptember 10., 19:072019. szeptember 10., 19:07
Sztakics Éva alpolgármester portálunknak elmondta, az épület felújítása az önkormányzat régi terve, már az előző Európai Uniós ciklusban pályáztak, de a Regionális Operatív Programnál forráshiány miatt nem kötötték meg a finanszírozási szerződést. Végül a kész tervet saját költségvetésből kezdték el kivitelezni, majd a kormány helyi fejlesztéseket célzó programja (PNDL) támogatta a korszerűsítést. A teljes munkálat 4,1 millió lejbe került, ebből 700 ezer lej a város önrésze.
Az ingatlan nem műemlék, de műemlék környezetben van, a Székely Nemzeti Múzeum közelében, ezért műemlékvédelmi engedélyre is szükség volt. „Az elv az, hogy minden épületet az eredeti formájába állítsunk vissza.
Minden jóváhagyást beszereztünk, a vonatkozó tanulmányok elkészültek” – részletezte az alpolgármester.
Amikor az ingatlan megépült, az oromfalon ott volt Magyarország koronás kiscímere, ami pontosan úgy néz ki, mint a jelenlegi magyar államcímer – mondta el Szekeres Attila István heraldikus.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!