
Két súlyos közúti balesethez is riasztották a rendőrséget és a tűzoltókat tizenkét órán belül.
2010. október 08., 16:052010. október 08., 16:05
2010. október 10., 19:322010. október 10., 19:32
Péntek reggel 8 óra 10 perckor súlyos közúti baleset történt a 11-es országúton, az esethez a rendőrséget és a tűzoltókat is kihívták. A helyszínen végzett vizsgálatokból kiderült, hogy a 61 éves, Prahova megyei I. Ion Brassóból Bákó felé haladva utánfutós személygépkocsijával megpróbált megelőzni egy pótkocsis haszongépjárművet, melyet a 36 éves M. Alexandru vezetett.
A manőver közben frontálisan ütközött a nagyváradi, 42 éves V. Nina által vezetett autóval, majd az előzött jármű oldalába csapódott. A balesetben súlyosan megsérült a két jármű vezetője, valamint egy utas is, őket a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba szállították.
A balesetet okozó I. Ion 1987-től rendelkezik A, B, C, E és D kategóriás jogosítvánnyal. A rendőrség folytatja a baleset körülményeinek kivizsgálását.
Tizenkét órán belül ez volt a második riasztás, ugyanis csütörtök este 9 órakor Uzon és Kökös között történt közlekedési baleset. Ezt egy, az úttestre ugró őz okozta, az állatot elgázoló személygépkocsi pedig árokba borult és megrongálódott. A rendőrség még nem közölte, hogy vannak-e sérültjei a balesetnek, de az bizonyos, hogy a balesetet okozó őz elpusztult.
Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.
Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.
Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.
Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.
Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.
A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.