
Fotó: Szováta Polgármesteri Hivatala
Elkezdték az építését a szovátai tanuszodának a héten. Ez lesz a település második tanuszodája.
2024. március 13., 12:332024. március 13., 12:33
Szovátán a Kis állomás utcában épül fel a tanuszoda, a sportlétesítményben hatsávos úszómedence lesz, 120 férőhelyes lelátóval, öltözővel, zuhanyzóval. Az épületet napelemekkel és hőszivattyúkkal látják el, hogy a szükséges energiamennyiség több mint felét megújuló erőforrásokból nyerjék ki, és a fenntartási költségeket is jelentősen csökkentsék.
Fülöp László Zsolt, Szováta polgármestere közösségi oldalán azt írta, „az uszoda minden szovátai gyermeknek – kezdve az óvodásoktól – lehetőséget teremt, hogy megtanuljon úszni. Emellett a felnőttek számára is sportolási lehetőséget biztosít. Az épület mellett parkolót is kialakítanak.”
Szovátán a fürdőtelepen lévő Teleki Oktatási Központnak is van egy tanuszodája, amely mellett egy wellnessrész is működik.
Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.
Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.
Legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat, de a döntést végül a Tisza Párt frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn Facebook-oldalán.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben–Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Vizsgáznak kedden országszerte a pedagógusok a címzetes tanári állásokért, Székelyföldön mintegy 2300 jelentkezővel. A határozatlan idejű állásokért több helyen erős a túljelentkezés, különösen az óvodapedagógusi, tanítói és testnevelői posztoknál.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között végzett ellenőrzések során.
Az ország nagy részéhez hasonlóan Hargita megyében is figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a kórházakban. Az általános sztrájk kirobbantása attól függ, hogy a héten kapnak-e kormányígéreteket követeléseikre – mondta a Sanitas megyei vezetője.
Az ingyenes ivartalanítási programnak köszönhetően eddig már több mint 60 kutyát és macskát ivartalanítottak Marosvásárhelyen.
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Változékony időjárásra kell készülni a következő két hétben Erdélyben: a hét eleji kellemes nyári időt átmeneti lehűlés váltja fel, majd a hétvégétől ismét melegedés kezdődik. Közben szinte minden nap számítani lehet záporokra és zivatarokra.
szóljon hozzá!