
Fotó: Daczó-Hodor Barna
Kézdivásárhely önkormányzati képviselő-testülete csütörtöki ülésén a helyi sportcsapatok támogatásáról és újabb kölcsön felvételéről is döntött.
2023. július 20., 17:002023. július 20., 17:00
Az önkormányzati képviselők egyebek mellett költségvetésmódosításról és a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny 10 ezer lejjel való támogatásáról is döntöttek. A Nagy Mózes Gimnázium új címet nyert – számolt be a határozattervezeteket előterjesztő Bokor Tibor polgármester,
Rábólintottak továbbá a Csiha Kálmán Református Kollégium udvarán levő régi, omladozó épületnek a város köztulajdonából a magánvagyonába való átruházására.
– érvelt az elöljáró.
Arról korábban írtunk, hogy a Sárfalva felé vezető bicikliút elkészítésének előfeltétele, hogy az önkormányzat telekkönyveztesse a 11-es jelzésű országút adott szakaszát. A telekkönyveztetés közben érdekes dolgok derültek ki.
– hangzott el Bokor Tibortól a határozattervezet előterjesztésében.
Ahhoz, hogy a tavaly felújított sebészet működési engedélyt kapjon, ismét zsebbe kell nyúlnia az önkormányzatnak.
– összegzett az elöljáró.
Újabb négymillió lejes kölcsön felvételéről is döntött az önkormányzati képviselő-testület. „Múlt évben a kormány rájött arra, hogy az önkormányzatok számára a kincstáron keresztül nyújtott kölcsönlehetőségek nem elegendőek, ezért a pénzforrásokat országos szinten 750 millió lejjel megnövelték. Ez lehetőséget biztosít azoknak az önkormányzatoknak, amelyek gyorsan mozognak, hogy a korábban felvett összeget, megduplázzák. Mától lépett érvénybe a törvény, ezért sürgős erről döntenünk.
– hangzott el az érvelésben.
Beleegyeztek továbbá a szennyvíztisztító telepek felszerelése fotovoltaikus berendezésekkel, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely településeken című projekthez szükséges ingatlan rendelkezésre bocsátásába, továbbá a 2023-2024-es sportévre
„Van egy egyezségünk, miszerint a megyei tanács és a helyi önkormányzat ugyanakkora összeggel (50-50 százalék arányban) támogatja a sportcsapatokat. Tavaly mindhárom sportág összesen 1,2 millió lej támogatást kapott, azzal a különbséggel, hogy a KSE labdarúgó- és kosárlabdacsapataitól eltérően a jégkorongcsapat, amely Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy közös csapata három forrásból volt egyformán finanszírozva, hiszen ugyanennyivel járult hozzá a megyeszékhely önkormányzata is.
– nyilatkozta a támogatás összegéről Bokor Tibor polgármester.
A kormány fontolóra veheti, hogy az üzletekben forgalmazott valamennyi élelmiszerre kiterjessze a kereskedelmi árrés korlátozását, de ehhez előbb elemezni kell az intézkedés várható hatásait – jelentette ki Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
Hamis profilokat hoztak létre egy Maros megyei nő nevével és fényképével és obszcén elemekkel egészítettek ki. Nyomozás indult ellenük és házkutatásokat is tartottak.
Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.
Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
szóljon hozzá!