
Fotó: Nagy D. István
Újabb két korszerű tűzoltó- és katasztrófaelhárító gépjárművel gazdagodott pénteken Kovászna megye. Az összesen hat, sokoldalú beavatkozásra képes nehézgépkocsi a Regionális Operatív Programon révén kerültek Háromszékre.
2009. december 11., 20:522009. december 11., 20:52
2009. december 11., 21:512009. december 11., 21:51
Fotó: Nagy D. István
A Megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségéhez (ISU) érkezett járműveket, amelyek közül az egyik ötezer literes kapacitású tűzoltóautó, míg a második tulajdonképpen a súlyos balesetek áldozatainak mentésére szolgálló műszaki mentőautó, amely elsősegélynyújtásra alkalmas felszerelést is tartalmaz, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektus és György Alfonz ezredes, az ISU vezetője mutatták be pénteken. A járműveket Brassóban szerelték össze, és mindkettőt a MAN üzemek által gyártott motor hajtja, a célirányos felszerelések pedig az Egyesült Államokból és Németországból származnak.
A bemutató elején Tamás Sándor elmondta: a gépjárművek beszerzésénél azt tartották szem előtt, hogy időben lehessen segítséget nyújtani a bajbajutott embereken. A belügyminisztérium egyébként 2013-ig a teljes autópark kicserélését tervezte – tájékoztatott György Alfonz, viszont ezt az elképzelést 2009-ben elvetették. Ezek után választották azt a megoldást, hogy a megyei önkormányzat által társfinanszírozott projekt révén újitják fel a gépparkot, mivel más lehetőség nem létezett a korszerű felszerelések beszerzésére. A most érkezett gépkocsik összértéke meghaladja a 1,8 millió lejt.
A beruházásra egyébként a Regionális Operatív Program révén kerülhetett sor, amely projekt lebonyolításában részt vett a Középső Fejlesztési Régió mind a hat megyéje. A pályázat összértéke közel 43 millió lej, ebből Kovászna megyének 4,6 millió lej jutott. A pályázati pénzből vásárolt hat gépjármű közül négy Volvo márkájú még júliusban megérkezett, ezekhez csatlakozott a pénteki kettő. Utóbbiak nagyobb kapacitású és méretű járművek, amelyeket elsősorban komolyabb veszélyek esetén vetnek be. A műszaki mentést végző jármű Sepsiszentgyörgyön marad, a nagy kapacitású tűzoltóautót pedig a kézdivásárhelyi felügyelőség használja. Az ISU önkéntesei pénteken délután a városközpontban és az egyik helyi bevásárlóközpont parkolójában a lakosságnak kisebb gyakorlati bemutatót is tartottak.
Eddigi működésének legjobb évét zárta a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a legsikeresebb film pedig 4000-rel rávert a korábban jegyzett legmagasabb nézőszámra, amit a Kincsem ért el. Külön öröm, hogy a rekorder is magyar produkció.
Brassóban indítja, majd több erdélyi helyszín után Budakalászon zárja januári előadássorozatát a Háromszék Táncszínház. Ugyanakkor vendég produkciókat is fogadnak sepsiszentgyörgyi termükben.
Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.