Hirdetés
Hirdetés

Újabb ingyenes egészségügyi szűrések lesznek Háromszéken

Ezúttal Rétyen és Dálnokon lesz lehetőség ingyenes szűrővizsgálatokra. Archív •  Fotó: Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája

Ezúttal Rétyen és Dálnokon lesz lehetőség ingyenes szűrővizsgálatokra. Archív

Fotó: Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája

Romániában a halálesetek fele elkerülhető lett volna, ha tisztességes megelőző programok működnek – idézte a csütörtöki sajtótájékoztatóján az Eurostat megállapítását Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki bejelentette, hogy jövő héten Rétyen és Dálnokon ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat végeznek a Romániai Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete által megpályázott projekt révén.

Bíró Blanka

2018. október 18., 19:582018. október 18., 19:58

A program az ország 14 megyéjében valósul meg, Kovászna megye az első, ahol

szemészeti, gyermekortopédiai, valamint általános állapotfelmérő és tüdőszűrő vizsgálatokat tartanak.

Hirdetés

„Azt szeretnénk, hogy Háromszéken ne olyan legyen, mint Romániában” – mondta el Tamás Sándor, emlékeztetve, hogy a magyarországi testvérmegyék kórházainak bevonásával már 2013-ban elindították, az azóta is működő ingyenes egészségfelmérő programot, e révén

több háromszéki településen összesen mintegy tízezer személy állapotát mérték fel.

A Máltai Szeretetszolgálat projektjében 11 helyi orvos és asszisztens vesz részt. „Célunk, hogy rövidtávon a megyei egészségügyi központ munkatársait még érzékenyebbé tegyük a téma iránt és saját szűrőprogramot indítsunk el” – összegezte az elnök.

A vizsgálatokra október 23-24. között Rétyen, az Antos-kúriában, illetve október 26-27-én Dálnokon, a művelődési házban kialakított ideiglenes rendelőkben lesz lehetőség, naponta 8 és 20 óra között.

A két településen megközelítőleg 1200 személy részvételére számítanak. Tischler Ferenc, a Máltai Szeretetszolgálat országos főtitkára a program kapcsán elmondta, a 36 hónapos projekt előkészítő munkálatai során hét egészségügyi központot hoztak létre, ahol

egészségügyi és szociális neveléssel kapcsolatos tevékenységeket, képzéseket tartanak nemcsak az adott szférában dolgozóknak, hanem az otthoni beteggondozásban érintett személyeknek is.

Ezt a támogatást egészíti ki a webnővér honlap, amelyen többek között egy interaktív térkép is megtalálható a térségek egészségügyi központjaival. „Ha a szűrés alatt kiderül, hogy valakinek valamilyen betegsége van, megfogjuk a kezét és elvisszük egy szakorvoshoz” – mondta Tischler Ferenc.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Kezdődik az útfelújítás Kányád és Homoródszentpál között is

Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.

Kezdődik az útfelújítás Kányád és Homoródszentpál között is
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Folytatódhatott a költségvetés vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban

Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.

Folytatódhatott a költségvetés vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban
2026. március 19., csütörtök

Szakértő: akár 10 százalékkal is emelkedhet a kenyér ára március végéig

Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.

Szakértő: akár 10 százalékkal is emelkedhet a kenyér ára március végéig
2026. március 19., csütörtök

Magyarországi országgyűlési választások: ezeken múlhat a szavazatok érvényessége

Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.

Magyarországi országgyűlési választások: ezeken múlhat a szavazatok érvényessége
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Ne ezen múljon a levélszavazat érvényessége – hívja fel a figyelmet Bölöni László

Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.

Ne ezen múljon a levélszavazat érvényessége – hívja fel a figyelmet Bölöni László
2026. március 19., csütörtök

Kelemen Hunor a koalíciós döntés után: ez a kiszolgáltatott helyzetűek győzelme

A kormánykoalíció vezetőinek csütörtöki ülésén született megállapodás a kiszolgáltott helyzetű személyek számára jelent győzelmet – nyilatkozta Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor a koalíciós döntés után: ez a kiszolgáltatott helyzetűek győzelme
2026. március 19., csütörtök

A kormány nemsokára ismerteti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot

Bejelenti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot a kormány a következő napokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan.

A kormány nemsokára ismerteti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

TransylvanAI: fontos átlátnia az erdélyi magyaroknak is a mesterséges intelligencia hatásait

Erdélyben elsőként rendeznek átfogó mesterséges intelligencia-konferenciát: a TransylvanAI rendezvényen az MI oktatásra, iparra, egészségügyre és turizmusra gyakorolt hatása kerül terítékre. Bárki részt vehet rajta, csupán regisztráció szükséges.

TransylvanAI: fontos átlátnia az erdélyi magyaroknak is a mesterséges intelligencia hatásait
2026. március 19., csütörtök

Megtalálták az 1,1 milliárd lejt, amelyen állt vagy bukott az országos költségvetés

Sikerült feloldani a patthelyzetet a parlament pénzügyi bizottságában, így elhárult az akadály a költségvetés elfogadása elől.

Megtalálták az 1,1 milliárd lejt, amelyen állt vagy bukott az országos költségvetés
2026. március 19., csütörtök

Ismét koalíciós ülésen vitáznak a kormánypártok a költségvetésről

Elkezdődött csütörtök reggel a parlamentben a kormánykoalíció ülése, amelyen a kormánypártok megpróbálják feloldani a 2026-os állami költségvetés tervezetéről szóló vitát.

Ismét koalíciós ülésen vitáznak a kormánypártok a költségvetésről
Hirdetés