Fotó: Kristó Róbert
Nem sikerült iskolakezdésre befejeznie a kivitelezőnek a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola külső felújítását. A helyszínre látogató fővállalkozó új határidőt adott a rehabilitáció befejezésére, ígérete szerint szeptember 30-ra minden szükséges munkálattal végeznek.
2010. szeptember 13., 15:572010. szeptember 13., 15:57
2010. szeptember 13., 17:062010. szeptember 13., 17:06
Fotó: Kristó Róbert
Kilencvenkilenc százalékban elkészült az iskola felújítása – közölte hétfőn reggel, a tanévnyitón a szülőkkel és diákokkal Kiss Ernő, a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója.
Kérdésünkre válaszolva részletezte, a külső felújítást nem tudta befejezni iskolakezdésre a kivitelező, hátravan még ebből az épület frontjának egy kisebb része, ugyanakkor pedig belső munkálatokra is szükség van még, így festegetni kell, ajtókat véglegesíteni, és a vécéfülkéket is csak az épület egyik szárnyában szerelte fel a kivitelező. Összességében azonban nincs már sok hátra, és a diákokat, az oktatást nem zavarják a munkálatok, lezárták az udvar azon részét, ahol a külső felújítás még folytatódik. Az igazgató elmondta, a hátralévő munkálatok elvégzése után a tornaterem külső falának a szigetelését is elvégzik, hogy ne ázzon be a felújított terem.
Pénteken bejárta az épületet az alvállalkozó, a bukaresti fővállalkozó, a főtanfelügyelő, a tanfelügyelőség beruházásokkal foglalkozó illetékese és a csíkszeredai önkormányzat képviselője is. A fővállalkozó új határidőt adott a munkálatok véglegesítésére, azt mondta, hogy szeptember 30-ig teljesen befejeznek minden szükséges munkálatot és átadják a beruházást – ismertette Kiss Ernő.
A Petőfi Sándor Általános Iskolában 564 gyerek kezdte el hétfőn az iskolát, köztük 72 első osztályos és 73 ötödikes. Az iskolához tartozik ugyanakkor a csíkszeredai börtönben működő két osztály is. Az iskola teljes, külső és belső felújítása 2007-ben kezdődött el európai uniós és kormányzati összegekből, továbbá a csíkszeredai önkormányzat jelentős anyagi támogatásával olyan munkálatokra, amelyeket nem foglaltattak benne a szerződésben, de szükségesek voltak. A munkálatok elhúzódása miatt az előző kivitelezővel szerződést bontottak. A Bukarestben megköttetett, a székelykeresztúri iskolaépítéssel egy szerződésbe foglalt csíkszeredai iskolarehabilitáció kapcsán helyben többször nehezményezték, hogy sem az önkormányzatnak, sem pedig az iskola vezetőségnek nincs beleszólása a projekt menetébe, illetve jelezték, nehézségeket okoz az, hogy nem helyi irányítás alatt zajlik a felújítás.
A rehabilitáció menete idén tavasszal lódult meg ismét, amikor az újabb kiírást a bukaresti IRIGC Impex Kft. nyerte meg, és a csíkszentsimoni Sófalvi Construct Kft.-nek adta ki alvállalkozásba. A befejezési határidő azonban a nyáron is többször módosult, amit a kivitelező az esős nyárral, illetve az előre nem látott nehézségekkel, egyes külső falrészek nagyarányú romlásával magyarázott. A fővállalkozó legújabb ígérete szerint szeptember 30-ra lezárulhat az iskola felújításának több évesre húzódott története.
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.
Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
szóljon hozzá!