
Fotó: Gligor Róbert László
Hétvégén Szovátán tartotta meg ülését a hazai magyar pedagógusok szövetségének elnöksége. A rendezvényen kiderült: a következő évben új vezetőket választ a szervezet.
2010. december 14., 08:472010. december 14., 08:47
2010. december 15., 15:432010. december 15., 15:43
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) pénteken tartotta meg soros elnökségi ülését a szovátai Teleki Oktatási Központban. A szervezet következő évi tevékenységét előkészítő találkozón a jelenlevő 21 tag két igen fontos napirendi kérdésben tárgyalt: a júliusi Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) és a márciusi küldöttgyűlés részletei kerültek terítékre.
Az ülés kezdetén a tavalyi kezdeményezésnek megfelelően köszöntötték mindazokat az elnökségi tagokat, akik idén kerek évfordulót ünnepeltek: Nagy Istvánt, Kató Leventét, Borsos Lászlót, Burus Siklódi Botondot és Erdei Jánost, Csatlós Erzsébetet, és a napokban a kovásznai Korodi Hajnal sírjára koszorút helyeznek, aki idén, 60 éves korában hunyt el.
Ötszáz helyet hagytak jóvá
Elvi döntés született a jövő nyáron megrendezendő akadémia (BNYA) kérdésében. Az elnökség 500 helyet hagyott jóvá, míg a rendezvény témájául a kooperatív tanítási módszereket jelölték meg. Szakterületi képzés nem lesz, de az óvodai és kisiskolai pedagógusok számara Szovátán és Csíkszeredában, míg a tanárok számára Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Szovátán szerveznek oktatásokat. Továbbra is megszervezik azt a nagyon népszerű programot, amely keretében a Kolozs megyei Válaszúton szerveznek képzést néptánc, néphagyomány és kézművesség területén a pedagógusoknak – mondta el portálunknak Lászlófy Pál István, az RMPSZ országos elnöke (alsó kép).
Új vezetőket választanak
A hétvégi ülésen beszámolókat is tartottak: az elnök az elmúlt időszak tevékenységét mutatta be, de az Ábel Kiadó, az Erdélyi Tankönyvtanács és az RMPSZ Tudományos Tanácsa is előadott.
A szervezeti szabálymódosítással egyidőben húsz év után tisztújítást is szervez a szövetség 2011-ben.
A leköszönő elnök helyére Burus Siklódi Botond jelenlegi főtitkárt jelölik, de területi alelnököket is választanak majd: a Partiumban Halász Ferencet, Közép-Erdélyben Virág Erzsébetet, a Székelyföldre pedig Kis Imrét indítja a jelenlegi elnökség. A jelölteket márciusig minden régióban bemutatják.
Emlékülés is lesz
2011. december 10-én Csíkszeredában rendezik meg a 20 éves az RMPSZ című emlékünnepséget. Ebből az alkalomból a szövetség emlékkönyvet, -érmet, -plakettet és oklevelet nyújt át azoknak, akik eddig a szövetségben dolgoztak.
Nem felhőtlen a tevékenység
Az ülésen Szász Zoltán és Márton Zoltán az erdélyi magyar iskolai tehetséggondozás jelenlegi helyzetéről számolt be, míg Szőcs Judit a magyarországi pedagóguszövetség közgyűlésén elhangzottakat ismertette, Burus Siklódi Botond pedig a 2011-ben megszervezendő II. Educatio Kupa nevű pedagógus futballdöntő előkészületeit mutatta be. Az is kiderült, hogy a szövetség munkája nem teljesen felhőtlen: Maros megyében a tanfelügyelőséggel szemben van folyamatban bírósági eljárásuk, míg Kolozs megyében a román sajtó támadja folyamatosan a magyar oktatást.
A marosvásárhelyi Víkendtelep csónakázója alapos rendbetételre szorul, ezért kellett leengedni a vizét. Az itt élő halakat azonban át kell telepíteni a Marosba, különben elpusztulnának. Hétfő reggel el is kezdték az áthelyezésüket.
Videóra vették a Maros megyei rendőrség egyik szolgálati autóját, amint Marosvásárhelyen a dupla záróvonalat átlépve fordul meg. Az intézmény képviselői szerint a rendőrök egy bántalmazási esetről kaptak értesítést, és a helyszínre siettek.
Egy kútba esett ember mentéséhez riasztották a marosvásárhelyi tűzoltókat vasárnapra kora reggel Nagyernyére. Az áldozatot kiemelték a mélyből, az életét azonban már nem lehetett megmenteni.
Hatósági felügyelet alá helyeztek öt férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy másfél tonna, katalizátorokból származó kerámia monolitot loptak el. A csaknem 100 ezer euró értékű zsákmányt a rendőrök visszaszerezték.
Autóalkatrészek lopásával gyanúsítanak két Maros megyei férfit. A nyomozás eredményeként őrizetbe vette őket a rendőrség.
Életét vesztette egy marosvásárhelyi férfi, akit személyvonat ütött el péntek reggel Nyárádtő közelében.
Átfogó épületfelújításra kapott pénzt a marosvásárhelyi orvosi egyetem, tizenhárom millió euróból fogja felújítani az egykori telefonpalotát.
Felavatták az első szállásmodult a Via Transilvanica útvonalán. A 6–8 vendég befogadására alkalmas menedékhelyet a Segesvár melletti, mindössze 24 lakosú Sárpatakon helyezték el.
Nem enyhít a marosvásárhelyi városháza a szerencsejáték-termek korlátozásán, noha az üzemeltetők ügyvédet fogadtak és a határozat visszavonását követelik. Közben a Mobex környékén élők még szigorúbb szabályozást szeretnének, és a térkép módosítását kérik.
Kigyulladt egy faház a Szászrégentől nem messze található Felsőidecsen. A tűzoltók szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy a lángok továbbterjednek.
szóljon hozzá!