Fotó: Boda L. Gergely
Új tervet mutatott be a marosvásárhelyi városháza a környezetvédelmi és erdőügyi miniszternek február 19-én. A tárcavezető hajlandó megvitatni azt.
2010. február 21., 18:112010. február 21., 18:11
2010. február 21., 18:262010. február 21., 18:26
Fotó: Boda L. Gergely
Az eddig ismerthez képest teljesen új elképzeléssel állt elő a marosvásárhelyi városháza a Tudor lakónegyedet a kórházzal (fotó) összekötő terelőút kapcsán. Egy héttel korábban Borbély László környezetvédelmi és erdőügyi miniszter kijelentette, semmiképpen nem egyezik bele abba, hogy a megvalósítás érdekében 8,5 hektár erdőt vágjanak ki a Somostetőn, és szerinte „létezik más megoldás is”. A városháza főépítésze olyan tervet mutatott be a tárcavezetőnek, amely kevesebb, mint 8,5 hektárnyi erdő kivágásával járna, sőt, cserébe az önkormányzat hajlandó 8 hektár erdőt átadni az erdészeti igazgatóságnak.
A héten Marosvásárhely polgármestere a sajtóban nyílt levelet tett közzé, amelyben azt állította, hogy a tervrajzot úgy készítették el, hogy olyan területen vágnának ki „csak” 3,5 hektárnyi fát, ahol az erdő gyér és több ösvény is átszeli. Borbély László hajlandónak mutatkozott az új terv megvitatására, és a jövő héten ismételten tárgyalni fognak a 2002 óta húzódó terelőút kérdéséről.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.
Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.
Lánccal és lakattal egy vonat elé, a sínekhez kötötte magát egy férfi kedden a marosvásárhelyi vasútállomáson. A 73 éves férfi a tanúk szerint az alacsony nyugdíja miatti elégedetlenségét akarta kifejezni ezzel.
szóljon hozzá!