Hangsúlyt kap a környék erdőire, a fa megmunkálására, feldolgozására való utalás azokon a településjelzőkön, melyeket Gyergyószentmiklós négy bejáratához kíván felállíttatni a városvezetés. Az első új településjelzőt még idén, a város Gyilkostó felőli bejáratához helyezik el.
2011. október 26., 16:292011. október 26., 16:29
Az új településjelző látványterve
Az adminisztratív területet jelző, hivatalos táblák megmaradnak, ezeken kívül sajátos, a város jellegzetességeire utaló településjelzők is kerülnek Gyergyószentmiklós bejárataihoz. A környék erdőit a négy fenyőfát ábrázoló, lemezzel födött gömbfában, a lakosság fő tevékenységét – a fafeldolgozást – a fenyőtörzseket átszövő deszkákban eleveníti meg a Köllő Miklós műépítész által tervezett alkotás. A Gyergyószentmiklós felirat mellett róvásírással is feltüntetik a város nevét.
„Jellegzetessé kívánjuk varázsolni Gyergyó bejáratait. Olyan településjelzőket helyezünk ki, amely megállásra készteti az erre járókat” – mondta Mezei János polgármester. A tervek szerint kisebb, 3–4 autó parkolására alkalmas megállóhelyet is kiképeznek a településjelzők környékén. Az új „kapuk” egyenként 21 ezer lejbe kerülnek, a legkedvezőbb árajánlat alapján egy helyi vállalkozó nyerte el a kivitelezést.
Az első új településjelzőt a város Gyilkostó felőli bejáratához helyezik el még idén. Az Alfalu, Szárhegy és Tekerőpatak felőli városbejáratokhoz jövő évben kerülnek az erre járókat üdvözlő alkotások – tájékoztatott Mezei János.
Jelenleg két helyszínen működnek a felvonók Kovászna megyében: Sugásfürdőn és Nagypatakon. Noha síelésre alkalmas terep még lenne a térségben, a hóhiány és a költségek miatt a pályák nem üzemelnek. Mutatjuk a háromszéki sípálya-körképet.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az adóemeléssel kapcsolatos lakossági felvetésekre reagálva szeretett volna néhány nézőpontot nyomatékosítani: például azt, hogy a városnak kifizetett adókért mi mindent kap a polgár.
Az influenzával diagnosztizált betegek száma megtízszereződött a novemberi esetszámokhoz képest, és sok a szövődményként tüdőgyulladássá súlyosbodó légúti megbetegedés is Hargita megyében. A tendencia folytatódása várható.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.
szóljon hozzá!