
Az ígéretnek megfelelően öt hónap alatt felépítenék a bölcsődét
Fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata
Kézdivásárhelyen a tervek szerint ősztől nemcsak új óvoda, hanem egy új bölcsőde is fogadja a legkisebbeket, emellett a Dac-tó környékének szabadidős központtá való alakításához is hozzáláttak.
2023. április 06., 19:332023. április 06., 19:33
2023. április 06., 20:052023. április 06., 20:05
A 2021-ben elindított országos bölcsődeprogram keretében épülő, negyven gyermek befogadására alkalmas létesítmény építése kapcsán március 14-én Cseke Attila fejlesztési miniszter Kézdivásárhelyen járt, ahol letette a Gábor Áron-iskola udvarán építendő bölcsőde alapkövét. Akkor a miniszter úgy nyilatkozott, hogy
Bokor Tibortól, Kézdivásárhely polgármesteréről érdeklődtünk a haladást illetően.
Fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata
„Valóban jó ütemben haladnak a bölcsőde építésével, az alapot már megöntötték, jelenleg a tartóoszlopokat öntik. Ha ilyen tempóban tudnak továbbra is dolgozni, meggyőződésem, hogy az ígéret, amely szerint augusztusban átadják a kulcsot, megvalósul” – fejtette ki Bokor.
A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség támogatásával a Bod Péter Tanítóképző udvarán, nyolcvan óvodás befogadására alkalmas épületről is érdeklődtünk a polgármestertől. „Már a belső munkálatokat végzik, ami azt jelenti, hogy a következő tanévet a gyerekek már az új óvodában kezdhetik” – nyilatkozta. Megjegyezte, az egykori katonanevelde felújításával és a járóbeteg rendelő felújításával is jól haladnak, és „végre egy újabb régóta tervezett beruházáshoz is hozzálátnak”.
A következő tanévet a gyerekek már az új óvodában kezdhetik
Fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata
A Dac-tó környékének korszerű szabadidős központtá alakítását célzó uniós pályázat finanszírozási szerződését még 2020-ban aláírták, ám a munkálatok elkezdése mindeddig váratott magára. Most azonban pozitív irányba mozdultak el a dolgok.
A kaszárnya épületéhez hasonlóan az átadási idő ebben az esetben is jövő év vége” – hangsúlyozta az elöljáró.
Fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn azt a hét személyt, akik botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá szombat éjjel a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira – közölte hétfőn a dési ügyészség.
szóljon hozzá!