
Archív
Fotó: Gecse Noémi
Megváltozott munkaprogram szerint dolgoznak csütörtöktől a Hargita Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálatnál a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében hozott intézkedések miatt.
2020. március 18., 14:262020. március 18., 14:26
A Hargita Megyei Prefektusi Hivatal tájékoztatása szerint jogosítványcserére hétfőn, kedden és csütörtökön 10.50 és 15 óra között, szerdán 8 és 15 óra között, illetve pénteken 8 és 12 óra között lesz lehetőség.
A járműbejegyzésre, átírásra vagy az elvesztett, megrongálódott számtáblák cseréjére vonatkozó kéréseket, illetve az ehhez szükséges dokumentumokat hétfőtől csütörtökig 8 és 15 óra között, valamint pénteken 8 és 13 óra között fogadják.
A kért iratok vagy számtáblák kibocsátását hétfőtől csütörtökig 16 és 18.30 között, valamint pénteken 14 és 16 óra között végzik.
Arra is felhívják ugyanakkor az érdeklődők figyelmét, hogy az intézmény minden hónap utolsó péntekén zárva tart.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedden hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Románia öt tengerparti strandja került fel idén a Blue Flag (Kék Zászló) világtérképére. Ez egy nemzetközi program, amiben a tisztaság, a környezetvédelem és a tengerparti területek fenntartható fejlődése a fő szempont.
A futball sok családban nemcsak közös időtöltés, hanem érzelmi kapocs is: az eMAG kutatása szerint a futballrajongó apák 74%-a érzi úgy, hogy a sport szorosabbá teszi kapcsolatát gyermekével.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
A Duna vízszintje mindössze három centiméterrel haladta meg hétfőn este az atomerőmű működéséhez szükséges minimumot Csernavodánál – közölte a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR).
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
szóljon hozzá!