
Fotó: Facebook
Kányádi Szilárd színész, rendezőt, a csíkszeredai társulat tagját nevezik ki ideiglenesen, három hónapig a Csíki Játékszín élére február elsejétől.
2018. január 31., 11:102018. január 31., 11:10
Parászka Miklósnak, a korábbi színházigazgatónak pénteken járt le a szerződése és nyugállományba vonult, a tisztségre pedig még folyamatban van a versenyvizsga lebonyolítása, így átmenetileg megbízott igazgatót neveznek ki.
„Ez a kinevezés arról szól, hogy többek között ezt a színházi évadot végig kell vinni, le kell bonyolítani, illetve
– sorolta a feladatait Kányádi Szilárd. A 35 éves színész-rendező Székelyudvarhelyen született, és második évadát tölti a csíkszeredai társulatnál.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!