Fotó: Both Ildikó
Jól haladnak a Beör-palota munkálatai. Az épület szerkezeti megerősítését és a restaurálást Sepsiszentgyörgy saját költségvetéséből fedezi.
2010. augusztus 16., 15:312010. augusztus 16., 15:31
2010. augusztus 16., 16:162010. augusztus 16., 16:16
Június közepén kezdték meg Sepsiszentgyörgy egyik legpatinásabb műemlék épületének restaurálási munkálatait, melyek jó ütemben haladnak, az épület külseje már teljesen megváltozott. A Beör-palota, amely elsősorban politikai alakulatok székhelyéül szolgál - itt kapott helyet mind az RMDSZ, mind pedig MPP -, már évek óta megérett a tatarozásra, hiszen hosszú ideje nem végeztek felújítási munkálatokat.
Fotó: Both Ildikó
A belső felújításokat követően idén nyáron elkezdődtek a külső munkálatok is a helyi tanács támogatásával, a renováláshoz 350.000 lej kormánytámogatást is kaptak. Antal Árpád András polgármester korábban elmondta, először az épület szerkezetét kell megerősíteni, majd ezt követően jöhet a restaurálás, hiszen az épület nagyon rossz állapotba került az elmúlt évek során. Bár a munkálatok több hónapig is elhúzódhatnak, azután ismét a város dísze lehet a Martinovics Ignác utcai ingatlan.
Fokozottan ellenőrzik a gyalogosokat Kovászna megyében az előttünk álló héten – olvasható a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
Székelyek – Örökölt vonások címmel nyílik kiállítás október 21-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A több száz tárgyat felvonultató tárlat többet ad a sztereotípiáknál: megmutatja a székely kultúra sokszínűségét, dinamikáját.
Prihoda Judit festőművész, grafikus és Szigeti Edit természetfotós vadillusztrációiból készült kiállítással kezdődött meg pénteken az idei Székelyföldi Vadásznapok rendezvénysorozata.
Pákéban Lajos és Julis már szinte családtag lett Szabóék portáján, mindketten „besegítenek” a tökök eladásába. A portán kirakott 42 féle tök színes látványa vonzza a vásárlókat, akik becsületkasszába fizethetik be a portéka árát.
Több videó is felkerült a Facebookra a nagy területen pusztító zágoni tűzről, egyiken hatalmas lángok, tűzoltás, segédkező helybéliek láthatók, a másikon pedig már a romok. Időközben összefogás indult a károsultak megsegítésére.
Az Iskola másként program keretében szívesen látnak diákcsoportokat, minden hónap második szombatján pedig nyílt napokat tartanak Szépmezőn. A menhelyen jelenleg 121 kutya vár örökbefogadóra.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 15 éves fiatalt Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna megyei rendőrség. A fiatal ittasan, jogosítvány nélkül, lopott autóval próbált elmenekülni a hatóságiak elől.
Elektromos rövidzárlat okozott tüzet egy zágoni háztartásban csütörtökön este. A lángokat több mint húsz tűzoltó fékezte meg, a beavatkozás megközelítőleg öt órán át tartott.
Közel 40 millió forintos támogatást hozott Nacsa Lőrinc magyar nemzetpolitikai államtitkár a háromszéki Nagyborosnyóra, a református templom legsürgősebb problémáinak orvoslására.
Befejeződött az építkezés azon az Olt-parti területen, amelyet a református egyház a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól kapott csaknem 25 éve. A terület megtelt hiánypótló intézményekkel, csütörtökön utolsóként a Szamaritánus házat avatták fel.
szóljon hozzá!