
Fotó: Napsugár az Esőben Egyesület
Egy kis homokozót szerettek volna a kicsiknek kialakítani, de ehelyett egy igazi játszótere lett a Napsugár az Esőben Alapítvány által nevelt sérült gyerekeknek Gyergyószentmiklóson. Nem pályázatból, nem közpénzből, hanem közösségi támogatásokból valósult meg.
2023. április 04., 20:142023. április 04., 20:14
Március végére készült el és vehették birtokukba a gyergyószentmiklósi értelmi sérülteket foglalkoztató napközibe járó gyerekek és fiatalok az új játszóterüket. A hinták, csúszda, homokozó és hasonló eszközök nem csak játékok, mint egy átlagos óvodában, mert ezek az eszközök a fejlesztésüket – a mozgásukat, egyensúlyérzéküket, a csapatjátékot, az egymásra figyelést – is segítik. Hiszen számukra felülni egy hintára, vagy csúszdázni nem olyan természetes és egyszerű, mint az ép gyerekek esetében – mutatott rá Csata Kinga, a napközi vezetője.
Amint elmondta, a múlt évi gyergyószentmiklósi Fuss Neki! Mozgalomba bekapcsolódva egy kisebb homokozót szerettek volna az így remélt pénzből létrehozni. Nem kellett népszerűsítő nagyköveteket toborozniuk, maguktól jelentkeztek sokan, felajánlva a segítségüket, köztük például Brance Orbán, a GYHK csapatkapitánya, vagy a No Sugar zenekar.
Fotó: Napsugár az Esőben Egyesület
Végül az eredetileg tervezett összeg ötszörösét sikerült összegyűjteniük, így már egy igazi játszótér megvalósításán gondolkodhattak.
– fogalmazott Csata Kinga.
A játszótér megépítésével várni kellett, míg a téli időszak után enyhül az időjárás, és lehet már betonozási munkálatokat végezni, hogy az eszközök biztonságosak lehessenek. Minden szükséges engedéllyel rendelkező játszótérelemek kerültek ide, és a gyerekek nagy örömmel vették birtokukba ezeket.
Fotó: Napsugár az Esőben Egyesület
A Napsugár az Esőben Alapítvány által fejlesztett 47 napközis most már csak azt várja, hogy a havazás után ismét jó idő legyen, és újra az udvaron játszhassanak. Az intézmény pedig természetesen további fejlesztéseket tervez, gumiszőnyeggel látnák el az új játszóteret és az eszközparkot is bővíteni szeretnék.
Jelentős mennyiségű eső miatt adott ki elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több régiójára.
A magyar mesefilmgyártás aranykorának ikonikus szereplőivel és a múlt század meghatározó játékaival találkozhatnak a látogatók az „Egyszer volt…” retro mesék, retro játékok című kiállításon, amely Gödöllőről, Csíkszereda testvérvárosából érkezik.
A veszettség terjedésének a megfékezése érdekében sok, oltóanyagot tartalmazó rókacsalit szórtak ki a természetben Hargita megyében. A fertőzés megjelenése okozta aggodalom miatt a kutyák és macskák veszettség elleni oltáskampánya is jól halad idén.
Az év első nyolc hónapjában 94 078 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 2,09 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) vasárnap közzétett adataiból.
Lehűléssel, csapadékkal érkezett meg az ilyenkor megszokott időjárás térségünkbe is.
A Családorvosok Országos Társasága (SNMF) arra kéri a lakosságot, hogy keresse fel családorvosát, és egyeztessen időpontot az influenza elleni védőoltás beadására.
Már csak egy hónap van hátra a játék előtöltéséig, november 19-én pedig végre megjelenik a világ legnagyobb kaliberű szórakoztatóipari termékének tartott Grand Theft Auto videójáték-sorozat hatodik része.
Veszélybe kerülhetnek a romániai útépítések, iskolák, kórházak és mezőgazdasági támogatások, ha az EU Tanácsának ír elnöksége által előterjesztett javaslat érvényesül a 2028–2034-es költségvetési ciklusban.
XIV. Leó pápa vasárnap, az Úrangyala-imádság alkalmával jelentette be, hogy a közelmúltban végzett orvosi vizsgálatok során egy korai stádiumban lévő, jól körülhatárolható göböt fedeztek fel a tüdejében.
Egyik sofőr felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett, másik ittasan ült volán mögé Csíkszéken – mindkettőt elkapta a rendőrség. Székelyudvarhely környékén pedig közúti ellenőrzést tartottak az elmúlt napokban, és több bírságot kiszabtak.
szóljon hozzá!